Megemlítik, hogy az uralkodó halála milliárdokba kerülhet a brit gazdaságnak, hiszen a bankok és tőzsdék bezárnak majd a halálozás napján, amit később nemzeti ünnepnek nyilvánítanak. Az utód megkoronázása szintén felkerül majd a piros betűs ünnepek közé, így számításaik alapján minimum 1,2 milliárd, de akár 6 milliárd font kiesése is lehet a brit gazdaságnak. Mint írják, II. Erzsébet örökösének megkoronázása a legfontosabb ceremoniális esemény lesz az ötvenes évek óta, így a brit adófizetőknek jócskán a zsebükbe kell nyúlniuk.

Theresa May brit kormányfő pukedlije az uralkodó előtt
Összehasonlításképp Vilmos herceg és Katalin hercegné 2011-es esküvőjét érdemes említeni, amelyet bár csak részben fedezett a brit kincstár, becslések szerint így is fontmilliárdokba került a brit gazdaságnak. Sajtóforrások szerint csak a világraszóló lakodalom virágdíszei mintegy 470 ezer fontba kerültek, nem beszélve a szintén a kincstár által fedezett biztonsági kiadásokról, amelyek összege a 19 millió fontot is elérhette. II. Erzsébet hatalmas népszerűségnek örvend világszerte, így az elemzők kicsit rosszmájúan megemlítik, hogy a halála viszont nagyot lendíthet a turizmuson. Akárcsak Vilmos és Katalin esküvőjének idején, a királynő temetésekor is látogatók tömegei indulhatnak meg az Egyesült Királyság felé.
Persze korai még az egyébként rendkívül fitt II. Erzsébetet temetni. A Buckingham-palota szűkszavú tájékoztatása szerint a királynőt nem köti ágyhoz a betegsége, a programjait csupán azért kellett lemondani, mert nem érzi magát százszázalékosnak és továbbra is lábadozik a megfázásából. Egyébként szokatlan, hogy a titoktartásáról híres királyi udvar sorozatos tájékoztatást ad II. Erzsébet állapotáról, azonban a hatalmas érdeklődés miatt nincs más választásuk. Múlt héten egy álhír már a királynő haláláról szólt, és a Buckingham-palota azonnal cáfolatra kényszerült.