A londoni rendőrség – amelynek terrorelhárítási hatásköre az egész országra kiterjed – keddi közleményében leszögezte: részletesen kidolgozott tervei vannak ezeknek a rendezvényeknek a biztosítására. A közlemény szerint ezek a tervek már most is tükrözik, hogy Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.
Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.
A Scotland Yard szerint az általa kidolgozott védelmi tervek számos veszélyforrásra kiterjednek, beleértve a nagyméretű járművekkel megkísérelt esetleges támadásokat.
Külföldi merényletek után a londoni rendőrség gyakorlatszerűen, az elővigyázatosság diktálta módon áttekinti biztosítási terveit, és most, „a szörnyű berlini és ankarai incidensek után” is ezt teszi – fogalmaz a Scotland Yard keddi közleménye, utalva a berlini karácsonyi vásár elleni kamionos merényletre, illetve Oroszország ankarai nagykövetének meggyilkolására.
Londonban a Hyde Parkban, illetve a Temze déli partján emelkedő kulturális központ, a South Bank Centre környékén vannak hatalmas karácsonyi piacok, amelyeket naponta tízezrek látogatnak. Az elmúlt években hagyománnyá vált az is, hogy az újévet látványos tűzijáték köszönti a Temze partján, de ezt a rendezvényt néhány éve már csak előre megváltott, névre szóló belépőjeggyel lehet látogatni, és a kordonokkal elhatárolt terület beléptetési pontjain biztonsági ellenőrzés is van.
Alex Younger, a brit külső hírszerzés (MI6) főnöke a szervezet londoni székhelyén tartott minapi előadásában példátlannak nevezte a Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszélyt. Részletek ismertetése nélkül elmondta: a brit hírszerző és biztonsági szolgálatok csak 2013 közepe óta tizenkét nagy-britanniai terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg.
Younger szerint a terrorveszély jelentős része Szíria és Irak „kormányozhatatlan” térségeiből ered, ezért Nagy-Britannia és a Nyugat egészen a szíriai polgárháború befejeződéséig nem tudhatja magát biztonságban az e térségek jelentette terrorkockázattól.