A Nicolas Sarkozy exállamfő irányította Köztársaságiaknál már hétfőn megkezdődött a felelősök keresése: kizárták a pártvezetésből a tömörülés egyik legismertebb politikusnőjét, Nathalie Kosciusko-Morizet alelnököt, akit tavaly még Párizs főpolgármesterének jelölt a párt. A politikusnő „régi sztálinista fogásnak” nevezte kiebrudalását, aminek az volt az oka, hogy eltért a hivatalos irányvonaltól, nem értett egyet Sarkozynek azzal a stratégiájával, hogy sem közös listát nem hoznak létre a szocialistákkal a második fordulóra a Nemzeti Front feltartóztatására, sem pedig vissza nem lépnek a balközép javára egyes helyeken. Sarkozy – aki jövőre pártja hivatalos jelöltje akar lenni a 2017-es elnökválasztásra – bejelentette: januárban új vezetőséggel rázza fel pártját.
Pedig látszólag nem szerepelt rosszul a francia jobbközép. A Köztársaságiak a második fordulóban a szavazatok 40,24 százalékát szerezték meg; igaz, ez a visszaléptetéseknek is köszönhető. A balközépnek 28,86, míg a Nemzeti Frontnak 27,1 százalék jutott ezúttal. A szélsőjobboldalra ugyan most vasárnap már 6,8 millió francia adta a voksát, de ez csak szerényebb eredményre volt elegendő az első körnél hét százalékponttal magasabb részvétel mellett. A tizenhárom régióból a jobbközép hetet nyert meg, és 17 év után visszahódította a szocialistáktól a Párizst is magába foglaló Ile-de-France-t.
A balközépnek öt régió jutott, míg Korzikán a helyi nacionalisták nyertek. Északon Marine Le Pen 42,23 százalékos, míg délkeleten unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen 45,22 százalékos eredménye is kevés volt a győzelemhez, a regionális tanács elnöki tisztéhez. – Semmi nem állíthat meg bennünket – szögezte ugyan le Marine Le Pen, immár a 2017-es elnökválasztásra gyűjtve erejét, de a Les Échos hétfői kommentárja fején találja a szöget: pártjának elutasítottsága még mindig többséget élvez, és a választókat mobilizálásra készteti, amikor a veszély feltűnik. Egy lehetséges megoldás a választási rendszer megváltoztatása. – Amíg Franciaország nem vezeti be az arányos képviseletet, folytatódni fog a Nemzeti Front sikere – nyilatkozta a Magyar Időknek Ari Vatanen finn autóversenyző, a Sarkozy-párt korábbi európai parlamenti képviselője.