A hétfő esti berlini terrortámadást követően – amikor egy feltételezett pakisztáni elkövető egy lengyel rendszámú kamionnal az egyik fővárosi karácsonyi vásár ünneplő tömegébe vezetett – több politikus is megszólalt. A német helyzet lényegét azonban elsőként Saar-vidék belügyminisztere, Angela Merkel párttársa, a szintén CDU-s Klaus Bouillon fogalmazta meg – számolt be róla a balliberális Bild online portálja. A kereszténydemokrata politikus egyben a német szövetségi tartományok belügyminiszteri konferenciájának elnöke is.
Berlini merénylet: feltehetően pakisztáni volt az elkövető
Tizenkettőre nőtt a berlini karácsonyi vásáron történt gázolás halálos áldozatainak a száma, 48-an megsérültek, egyeseknek közülük súlyos az állapota; Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárja ki, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan annak az esetet.
„Meg kell állapítanunk, hogy Németország háborúban áll, még akkor is, ha egyes emberek ez nem látják, mert csak a jót akarják látni” – nyilatkozta Bouillon a Saar-vidéki rádiónak.
A belügyminiszter kiemelte, hogy rendkívül komoly biztonsági intézkedések léptek életbe, de ettől függetlenül jogos a félelem, hogy a hétfő esti merénylőnek követői lehetnek. „Mindenhol jelen vagyunk, ahol csak azt szükségesnek látjuk, méghozzá nehéz fegyverzettel. Puskákkal, kézifegyverekkel, géppuskákkal, még akkor is ha ez harciasan hangzik. Minden karácsonyi vásáron jelen leszünk, és megkezdjük az egyeztetéseket a szervezőkkel” – tette hozzá Klaus Bouillon.
A lap azonban felvet egy jogos kérdést: vajon meg lehet-e védeni 2500 nagy karácsonyi vásárt, amennyi Németországban üzemel ezekben a napokban? Advent alatt összesen 85 millió ember fordul meg ezeken a helyszíneken.
A Bild idézte Slomo Shpirót, a Tel Avivi Egyetem anti-terror szakértőjét, aki nem sokkal a támadás előtt pont ott járt a berlini vásár helyszínén. Shpiro az N_TV-nek nyilatkozta, hogy a támadás idejében a vásár területe teljesen tele volt emberekkel, köztük nagyon sok gyermek és fiatal volt. A szakértő szerint nem véletlenszerűen esett a választás erre a helyszínre.