Bologna városának főügyésze az olaszok védelmére kelt és közölte: a saját szemével látta a jelentést, amelyben a hatóságok Zaghbáról figyelmeztették a brit elhárítást. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Meg tudtuk figyelni, és információt tudtunk adni róla a briteknek. Meg is tettük. Amióta Londonba költözött, mindössze egyszer tért vissza Olaszországba egy tíznapos időszakra. Az alatt a tíz nap alatt egyszer sem vesztettük nyomát – idézi a brit The Guardian Giuseppe Amato főügyészt.
Olaszország országos rendőrfőparancsnoka tegnap hasonlóképp fogalmazott. Franco Gabrieli kijelentette: az olasz hatóságok lelkiismerete rendben van. Egyúttal megerősítette a sajtóban megjelent híreszteléseket, miszerint a bolognai repülőtéren feltartóztatott Zaghba nem tagadta, hogy Szíriába készül és terrorista akar lenni. Az olaszok egészen egyértelmű figyelmeztetései ellenére a brit titkosszolgálatok a támadást követően arról számoltak be, hogy a huszonéves férfi nem szerepelt az általuk nyilvántartott potenciális dzsihadisták között.
A londoni merénylet miatt nem csak az olaszok bírálták Londont. Az állampolgáraiért aggódó Spanyolország felrótta a brit hatóságoknak, hogy túl sokáig tart a merénylet áldozatainak azonosítása, így az egyik eltűntként számon tartott spanyol férfi családja embertelen szenvedésnek van kitéve.
A támadás halálos áldozatainak a száma nyolcra emelkedett, miután a hatóságok találtak egy holttestet a Temzében. Az elhunyt az a 45 éves francia állampolgár, akit eltűntként tartottak nyilván a támadás óta. Emmanuel Macron francia elnök bejelentette: három francia halt meg a terrortámadásban.