Faymann előző napi lemondását követően megkezdődtek a találgatások arról, ki válthatja fel az ügyvivő kormányfőként kinevezett osztrák alkancellárt, Reinhold Mitterlehnert és hogyan alakulhat az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), valamint Ausztria sorsa – erről írtak kedden az osztrák lapok, és erről beszélgettek szakértők az ORF osztrák közszolgálati rádióban.
Előre hozott választások kiírását szakértők nem tartják valószínűnek. Az SPÖ vezetését átmenetileg Michael Häupl bécsi polgármester vette át, a szociáldemokraták azonban már jövő keddi pártülésükön javaslatot tesznek az új pártelnök személyére, aki nagy valószínűséggel a kancellári tisztségben is követni fogja Faymannt. Az új pártelnök formális megválasztását június 25-re tervezik.
Lehetséges kancellárjelöltként emlegetik az 50 éves Christian Kernt, az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) vezérigazgatóját, a 60 éves Gerhard Zeilert, a CNN International hírtelevízióért is felelős londoni Turner Broadcasting System vezetőjét, valamint Brigitte Ederert, a Siemens AG vállalat egykori igazgatóját. Sokak szerint a „királycsinálónak” számító bécsi polgármesterrel jó viszonyt ápoló Zeiler lehet a befutó, mások az Ausztria-szerte ismert és sokkal fiatalabb Kernt tartják a legesélyesebbnek.
Peter Filzmaier politológus az ORF műsorában azt mondta, meglepődött Faymann lemondásának időzítésén, azonban a politikus visszalépése valójában csupán idő kérdése volt, főként azt tekintve, hogy pártelnöksége alatt, vagyis 2008 óta az SPÖ az országos és a helyi választásokat egyaránt figyelembe véve összesen mintegy egymillió szavazót veszített el. A neves osztrák elemző szerint a szociáldemokratáknak nem elegendő a pártot az utóbbi időben erősen megosztó vitában, az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) való esetleges jövőbeli koalícióalkotás kérdésében elvi döntésre jutniuk, sokkal inkább meg kell állítaniuk a szavazóik FPÖ-höz való „vándorlását”. Az SPÖ legnagyobb problémája Filzmaier szerint az, hogy nem tudtak választóiknak a hagyományosan erős témáikban – mint az oktatás, a munkaerőpiac és az egészségügy – hiteles programot kínálni.
Filzmaier szerint az osztrák elnökválasztás május 22-re kitűzött második fordulójára nem lesz hatással a kialakult belpolitikai helyzet, azt csak egy előre hozott választás tudná felforgatni. Filzmaier rámutatott, bár az új választások kiírása első látásra mind az SPÖ, mind koalíciós partnerük, az Osztrák Néppárt (ÖVP) számára csábító lehet, stratégiai szempontból ezt még át kellene gondolniuk.
Az APA osztrák hírügynökség hétfői jelentése szerint Mitterlehner újságíróknak kijelentette, hogy az ÖVP nem tervezi a koalíció felmondását. „Jelenleg nincs szó új választások kiírásáról, a stabilitás az első” – mondta. Utalt azonban arra, hogy az ÖVP-nek formálisan joga van mérlegelni, hogy együtt tud-e működni azzal a személlyel, akit koalíciós partnere kancellárnak jelöl.
Thomas Hofer politikai tanácsadó Filzmaierhez hasonlóan úgy vélte, csupán idő kérdése volt Faymann lemondása. Az SPÖ elveszítette mérsékelt, középre húzó szavazóit, ezt az új pártelnöknek orvosolnia kell – mondta az elemző. Hofer mind Zeilert, mind Kernt el tudja képzelni kancellárként, mert mindkettő rendelkezik politikai tapasztalattal. Rámutatott, hogy mivel a jelenlegi kormánnyal szemben mély bizalmatlanság uralkodik, jó döntésnek tűnik kívülről hozni új jelöltet a kormányfői posztra.
Eva Linsinger, a Profil című osztrák hetilap újságírója és politikai elemző megerősítette, Faymann távozása időszerű volt, s ezt leginkább az mutatja, hogy autoritását a párton belül is olyan mértékben elveszítette, hogy utódjának kijelölésére sem volt lehetősége. Linsinger szerint ezt jelzi az is, hogy az SPÖ-n belül kialakult válság kezelését már hetekkel ezelőtt Häupl vette át. Az SPÖ-nek belső megújulásra van szüksége, tartalommal kellene megtöltenie a kiüresedett szociáldemokrata programot – mondta az elemző.
A Die Presse című konzervatív osztrák napilap értékelése szerint az SPÖ új vezetője valószínűleg nem akar előre hozott választásokat, viszont átalakítaná a kormányt és új elemeket emelne be a kormányprogramba. Foglalkoznia kellene az oktatásügyi reformmal, a bürokrácia csökkentésével, valamint a szövetségi és tartományi büdzsének a pénzügyi realitásokhoz igazításával.
A Die Presse a menekültpolitikában Németország mintájára a határok következetes biztosítását, a menekültjog szigorú kezelését, a hangvételben azonban a szélsőjobboldaltól való egyértelmű elhatárolódást ajánlott az SPÖ-nek.
A Der Standard című liberális lap is kiemelte, hogy az SPÖ problémái nem oldódnak meg Faymann távozásával, mivel a politikus mélyen megosztott és elbizonytalanított politikai tömörülést hagy maga után. Az újság szerint időre van szükség ahhoz, hogy az SPÖ újra magára találjon.
Álláshirdetést adtak fel Ausztriában a kancellári pozíció betöltésére
A karriere.at nevű osztrák állásportálon Werner Faymann osztrák kancellár előző napi lemondását követően azonnal felbukkant egy álláshirdetés, amelyben a lehető legkorábbi kezdéssel, teljes munkaidős foglalkoztatásban, havi 21 715 eurós bruttó fizetéssel szövetségi kancellárt keresnek – számolt be kedden az APA osztrák hírügynökség.
Természetesen nem hivatalosan meghirdetett pályázati kiírásról van szó, amelyben a fiktív közvetítő cég „ügyfeléről” például csupán annyit árul el, hogy az egy „közepes méretű európai ország”.
„Szövetségi kancellárként a sikeres pályázó átveszi a szövetségi kabinet vezetését és felelősséget vállal a végeredményért. Izgalmas és változatos tevékenységi kör várja” – olvasható a szatirikus hirdetésben.
A kiírás szerint a politikai tapasztalat előnyt jelent, de nem feltétele a sikeres pályázatnak. Az viszont igen, hogy a jelölt a legjobb oldalát mutassa a sajtó és a televízió előtt, hogy a büféasztaloknál csillogtassa kiváló kapcsolatépítési képességeit, hogy késznek mutatkozzon a túlórákra és ne riadjon vissza az interjúkon felbukkanó, kemény kérdésektől.
A karriere.at-n megjelent hirdetés azonban felvillantja a kancellári munkával járó előnyöket is. A sikeres pályázó irodához jut a bécsi belváros szívében, olyan izgalmas „vállalati rendezvényeken” vehet részt, mint például egy-egy „májusfa-állítás, borfesztivál vagy útkereszteződés-átadó”, valamint „étkezési jegyekhez juthat a szövetségi kancellária menzáján”.
Faymann hétfőn váratlanul jelentette be, hogy lemond a kancellári, valamint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) pártelnöki tisztségéről. Ideiglenesen Reinhold Mitterlehner alkancellár váltotta fel a kormányfői székben ügyvivő kancellárként, míg az SPÖ pártelnöki tisztét ugyancsak ideiglenesen Michael Häupl bécsi polgármester vette át.