– Ausztráliának nagyon sajátos bevándorlási rendszere van. Tud-e az Európai Unió hasznosítani bármit az önök tapasztalataiból a migrációs válság során?
– Az Európai Unió és a tagállamok feladata, hogy eldöntsék, milyen szabályozást követnek. Ausztrália meg tudja osztani saját nézeteit. 2013-ig igencsak gyenge volt az ország határvédelmi rendszere, és az embercsempész-hálózatok kihasználták ezt. Elhozták az embereket a hazájukból, főként a Közel-Keletről, átvágva számos országon, majd lélekvesztőkön áthajóztak Ausztráliába, hogy ott menekültstátust kapjanak. Nagyjából nyolcszáz hajó érkezett, összesen talán ötvenezer emberrel a fedélzeten. Amikor mi hatalomra kerültünk, nagyon kemény törvényeket hoztunk a folyamat megállítása érdekében. Katonai beavatkozással felszámoltuk az embercsempészek hálózatát. Azóta egyetlen embert se sikerült Ausztráliába becsempészni. Hisszük, hogy minden független államnak joga van eldöntenie, milyen bevándorláspolitikát követ. Ha valaki Ausztráliába akar jönni, vízumra van szüksége. Akár humanitárius okokból kapott okmányra, akár menekültvízumra, akár munkavállalói pecsétre. Így Ausztrália tudja, ki jött az országba. Széles körű menekültellátó rendszert működtetünk, a világon mi fogadjuk be a harmadik legtöbb valódi menekültet. De a kormány feladata a rendszer kidolgozása.
– Viszont önök egy szigeten élnek, Európa pedig nem az.
– De van egy hatalmas partszakaszunk ennélfogva, amelyet védeni kell. Politikai akarat kérdése, hogy meghozzuk azokat a törvényeket, amelyekkel szabályozni tudjuk, ki jöjjön ide. Mi bevándorlóország vagyunk, az első európai telepesek óta így működik Ausztrália. Nagyon sok menekültet fogadtunk be, a második világháború óta 865 ezer ember érkezett ilyen okokból hozzánk, s most is minden évben 18 750 menekültnek adunk lehetőséget megtelepedni nálunk. Ez a mi tapasztalatunk. Ha mások szeretnének ebből tanulni, szívesen megosztjuk velük, de minden országnak magának kell eldöntenie, miként intézi a saját ügyeit.
– Tehát technikailag megállítható a migráció. Olaszországnak jóval rövidebb a tengerpartja, mégse tudja megvédeni.
– Ez azt jelenti, hogy együtt kell működni a tranzitországokkal, humanitárius támogatást kell nyújtani a származási országoknak, így mi például segítjük Irakot, Afganisztánt és Szíriát, így azt is tudjuk, miért távoznak onnan az emberek.
Minden országnak magának kell döntenie a saját ügyeiben, állítja a canberrai diplomácia irányítója
Fotós: Kurucz Árpád
– Ausztráliát bevándorlóországnak nevezi, miközben bár a brit zászló megtalálható az önök lobogójában, de mégis egy különálló identitású államról beszélünk. Hová teszi ön Ausztráliát? Az ötödik kontinens? Az első kontinens? Esetleg Ázsia része, vagy talán Nagy-Britannia nem is olyan kicsi leánya?
– Nos, az utóbbi biztosan nem. Ausztrália a világ 13. legnagyobb gazdasága, független ország, amely a Távol-Keleten helyezkedik el. Tíz legnagyobb kereskedelmi partnerünk közül nyolc szintén a térségben található. Huszonhét éve folyamatos a gazdasági fejlődés, ami világrekord.
– Azaz közelednének Kína felé?
– Kína a legnagyobb kereskedelmi partnerünk, az Egyesült Államok követi Pekinget. Ugyanakkor az amerikaiak stratégiai partnereink védelmi szempontból. Más országokhoz hasonlóan mi is keressük a kapcsolódási lehetőségeket a nagyhatalmakkal.
– Az Európai Unióval is így járnak el? Küszöbön áll a szabadkereskedelmi megállapodás aláírása az EU és Ausztrália között.
– Valóban, az egyeztetések már régóta folynak, és remélhetjük, hogy ebben az évben előre tudunk lépni a tárgyalásokban. Szerintem mindkét fél sokat nyerne ezzel a szerződéssel. Az EU jelentős gazdasági erőt képvisel, nagy kereskedelmi tömb, így az exportra termelő ausztrál gazdaságnak nagy lehetőségeket nyújtana ez a megállapodás.
– A visegrádi együttműködés az Európai Unión belül működik. Miként látja a négyek szerepét?
– A V4 egyértelműen olyan országok közössége, amelyek az unión belül akarnak maradni, csak más a világnézetük. Én nagyon érdekesnek találom a találkozásokat visegrádi országokból érkező minisztertársaimmal, hogy láthatom a világot az ő szemükkel. A brexit számunkra nagy dilemma, hiszen Ausztrália és Nagy-Britannia nagyon közel áll egymáshoz, márpedig ez az ország az EU része, de már nem sokáig. Új partnerekre van szükségünk az EU-n belül. Ez a mostani látogatásom a visegrádi országokba is azt a célt szolgálja, hogy megerősítsük az együttműködésünket.
– Nagyon más a visegrádi látásmód a nyugatihoz képest?
– Nem kérdés, hogy vannak különbségek. Ez az Európai Unió ereje, a különböző nézetek. 28, vagy – a brexit után – 27 tagállam látja a világot saját szemüvegén át, de egy közös cél érdekében szövetkezik a többiekkel. Szeretnénk egy erős EU-t látni, amely a békét és a haladást szolgálja a világ egyik vezető erejeként. Ahogy természetesen továbbra is meg akarjuk tartani a szoros kapcsolatot Nagy-Britanniával azt követően is, hogy elhagyja az uniót.
– Lesz-e Ausztrália egyszer köztársaság?
– Jelenleg ez nem olyan téma, amely foglalkoztatná a közvéleményt nálunk. Volt egy népszavazás a kérdésben 1999-ben, az ausztrálok nagy arányban elutasították a köztársaságot. Mi nagyon nehezen hajtunk végre alkotmányos változtatásokat, hacsak nincs rá nagyon fontos indok. Bár a politikai rendszerünk nyilván nem tökéletes, 1901 óta alkotmányos monarchiaként működik az ország, s csak akkor fogunk ezen változtatni, ha szükség van rá. Ha a mostani rendszer megfelel az igényeknek, nem fogunk rajta változtatni.
