Ennek tipikus példája Borisz Paszternák kitüntetése volt, aki szovjet íróként nem vehette át az elismerést, minthogy Zsivágó doktor című műve indexen volt hazájában, azt úgy csempészték ki az országból, s lett nemzetközi bestseller. Szintén legalábbis furcsa Winston Churchill volt brit kormányfő irodalmi Nobel-díja, amelyet a II. világháború történetéről írt monumentális visszaemlékezéséért kapott. John Steinbeck 1962-es díját maga a díjazott is érthetetlennek találta, nem érezte magát olyan jó írónak, hogy őt válassza a svéd akadémia. A svédek titkosan kezelt kiválasztási módszerei az irodalmi kitüntetések kapcsán az évek alatt sokat változtak. Az utóbbi években főként kevésbé ismert szerzőket emelnek ki, akik valamely, általuk fontosnak tartott témával foglalkoznak, nemegyszer ellentmondásos figurák. Ilyen volt például Elfriede Jelinek osztrák írónő 2004-es kitüntetése, a neki odaítélt díj miatt Knut Ahlund, az akadémia egyik tagja tiltakozásul lemondott, a szerző szerinte élvezhetetlenül pornográf írást ad ki kezéből, amely nem más, mint „nagy mennyiségű szöveg művészi érzék nélküli összegereblyézése”. Az akadémia azonban tartja magát ahhoz, hogy a politika semmi módon nem játszik szerepet ebben a döntésben.
A Nobel-békedíj azonban egyértelműen politikai kitüntetés, legtöbbször politikusok kapják, akiknek azonban – munkájuk miatt értelemszerűen – nem csak jó döntéseik vannak. Így lett kitüntetett Henry Kissinger és Le Duc Tho amerikai, illetve vietnami külügyminiszter annak ellenére, hogy országaik hadban álltak, utóbbi emiatt át sem vette a díjat. Jichák Rabin és Jasszer Arafat megosztva kaptak Nobel-díjat az oslói megállapodásért, amely nem hozott békét, ráadásul a két díjazott egyaránt sok ember haláláért felelős. Díjat kapott Barack Obama amerikai elnök egy évvel azután, hogy elfoglalta bársonyszékét, valamint az Európai Unió is, amely már a kitüntetés idején is aktív hadviselő országokból állt.
Mindkét nem természettudományos kitüntetés esetén rendkívül éles kritikát fogalmaznak meg a sajtóban és a közéletben egyaránt azok, akik a mindennapok állócsillagainak követelik a díjat akár a béke, akár az irodalom területén. II. János Pál pápának szinte minden évben előre odaítélték a Nobel-békedíjat az újságírók, de soha nem kapta meg, mert túl egyértelmű lett volna, ráadásul a római katolikus egyházzal szemben soha nem volt különösebben barátságos a norvég parlament tagjaiból kiválasztott testület.
