Mún Szang Gjun szóvivő az MTI szerint egy újságírói kérdésre válaszolva beszélt erről, azt követően, hogy Pak Gun Hje dél-koreai államfő bejelentette: arra utaló jelek vannak, hogy Észak-Korea ötödik kísérleti atomrobbantására készül. Phenjan legutóbb január 6-án végzett ilyen tesztet. Pak közlése szerint emberek és járművek mozgásait észlelték a szomszédos ország északkeleti részén lévő Punggye-ri nukleáris gyakorlóterepen, ahol Phenjan a korábbi nukleáris rakétakísérleteit végrehajtotta.

Ballisztikus rakéta egy katonai parádén az észak-koreai fővárosban
A dél-koreai államfő arra figyelmeztetett, hogy Phenjanra még keményebb szankciók várnak, ha nem hagy fel az újabb provokációkkal. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a múlt hónapban arra utasította a fegyveres erőket, hogy mielőbb „folytassák a nukleáris robbantási kísérleteket az újonnan kifejlesztett nukleáris robbanófejekkel”. Az újabb tesztet várhatóan még az észak-koreai kormánypárt májusi kongresszusa előtt végrehajtják. Phenjan múlt pénteken először tesztelt háromezer kilométeres hatótávolságú Musudan rakétát, ám a kísérlet nem volt sikeres. A Musudan képes nukleáris robbanófej hordozására, és elérhet akár az Egyesült Államokhoz tartozó guami támaszpontig is.
Észak-Korea többször hangoztatta, hogy jelentős fejlesztéseket hajtott végre, s képes a nukleáris töltet miniatürizálására, hogy azt fel lehessen szerelni egy hordozórakétára. A déliek gyanúja szerint ezzel a kis méretű eszközzel hajtanának végre kísérletet a föld alatt, vagy egy másik verzió szerint a robbanófejet próbálják ki atomtöltet nélkül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az északiak valóban össze tudtak volna állítani egy használható nukleáris robbanófejet, amely fejlett technológiát feltételez. Egyik fontos kérdés, hogy a robbanófej kibírja-e az atmoszférából való ki- és visszajutást a rakétára szerelve.
Egyelőre semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy Észak-Korea képes volna nukleáris kísérletet végrehajtani, csak közvetett mérési eredmények jelzik, hogy ilyen irányú kísérleteken dolgoznak. Mivel Észak-Korea hagyományosan fontosnak tartja a jeles dátumokat, Szöul úgy vélte, Kim Ir Szen, a kommunista állam alapítójának születésnapját, április 15-ét fogják megünnepelni a nukleáris fegyver tesztjével. Ez végül nem történt meg, de Szöul szerint a május elején esedékes pártkongresszusig feltétlenül számítani lehet provokációra.