Papokra és újságírókra támadtak feltételezett kormánypárti aktivisták Nicaraguában – közölte keddre virradóra a nicaraguai tizenötös tv-csatorna.
A tévécsatorna szerint Daniel Ortega nicaraguai elnök kormányának feltételezetett hívei hétfőn behatoltak a Diriamba településen lévő bazilikába és összeverték áldozataikat, megtámadtak papokat és újságírókat. Az erőszakcselekményben Managua címzetes püspöke, Silvio Báez és a tizenötös csatorna egyik tudósítója is megsérült.
Báez később elmondta: „Az, amit mi, püspökök elszenvedtünk, semmi ahhoz képest, amin a nicaraguai nép az elmúlt napokban keresztül ment”.
A történteket megelőzően Waldemar Sommertag, az Apostoli Szentszék nicaraguai követe, Leopoldo Brenes bíboros és más püspökök is Diriamba településére utaztak, hogy benyomást szerezzenek a biztonsági erők, a kormányellenes tüntetők és a kormányhű fegyveresek erőszakba fordult összetűzéseiről, amelyekben legkevesebb 14 ember, köztük két rendőr vesztette életét vasárnap.
A bazilikában történt tülekedésben a támadók elvették több újságíró telefonját és kameráikat is. „Nincsenek szavak, amelyek képesek volnának ezt leírni. Nincs semmi tiszteletük püspökeink előtt és meglopják az újságírókat is” – jelentette ki Alvaro Leiva, az ANPDH jogvédőszervezet vezetője. A feltételezett kormányhívek a szomszédos Jinotepe településének egyik templomában is randalíroztak, az utcákra dobva különböző irodai felszereléseket és imapadokat.
„A kormány az elnyomásával minden elképzelhető határt túllépett. Ezek bűnözők” – hangsúlyozta Azahalea Solis, az ellenzéki Alianza Civica mozgalom szóvivője.
„Szent Isten. Mennyi halál, mennyi szenvedés. Állítsátok meg ezt a barbárságot!” – szólított fel Rolando Álvarez, Matagalpa püspöke is a Twitteren.
Nicaraguában április 18-án kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, ám a tüntetők most már Daniel Ortega elnök, illetve felesége, Rosario Murillo alelnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja.
A hatóságok, illetve a kormányhoz hű félkatonai csoportok többször összecsaptak a főként diákokból álló tüntetőkkel, akikre éles lőszerrel is tüzeltek.
A katolikus püspöki konferencia eddig sikertelenül próbált közvetíteni a felek között.
A Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) jogvédő szervezet múlt szerdai jelentése szerint a megmozdulások során több mint 300 ember vesztette már életét, közülük legalább 253 ember lövésekbe halt bele, további 1500 pedig megsebesült.