Minden csoda három napig tart, szól a mondás, a világ tőzsdéin viszont elég néhány óra a csodálkozásra. Ékes bizonyíték erre, hogy míg Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt egyre nyilvánvalóbbá váló győzelme miatt még a szavazás befejezése előtt elkezdtek pánikolni a globális tőzsdék – és ez még szerdán is eltartott néhány órát –, addig tegnap már szinte mindenütt pluszban zártak az indexek, mintha a befektetők világéletükben Trumpot akarták volna elnöknek.
New Yorkban a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 255,27 ponttal, 1,39 százalékkal 18 588,01 pontra emelkedett, az S&P 500-as mutatója 23,52 ponttal, 1,1 százalékkal nőtt, és 2163,08 ponton fejezte be a napot. Csütörtökön a Dow Jones 0,90 százalékkal, az S&P–500 0,81 százalékkal, emelkedett a nyitást követő percekben. A befektetők most már arra számítanak, hogy Trump klasszikus gazdaságösztönző eszközökből álló csomaggal fogja felszítani a konjunktúrát, és kereskedelempolitikája sem lesz túlzottan protekcionista.
Érdekes fejlemények történtek a New York-i tőzsde parkettjén szerdán, miközben élőben közvetítették a vesztes demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton „búcsúbeszédét”. Több bróker elkezdett pfujolni és gúnyolódni, néhányan bekiabálták, hogy „vesztes”, „hazug”, „zárják be!”, és az Óz, a csodák csodájából elénekelték, hogy „bim-bam, meghalt a boszorkány”.
Kellemes hangulat uralkodott Nyugat-Európában is: fél százalékot meghaladó erősödéssel nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb tőzsdéken csütörtökön az előző napi emelkedés után. A londoni FTSE–100 index 0,63 százalék, a frankfurti DAX–30 0,52 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,59 százalék pluszban állt a kereskedés első perceiben. Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,0929 dolláron állt a hajnali 1,0931 dollár után. Hatéves mélypontra küldte ugyanakkor Trump győzelme a kínai fizetőeszközt csütörtökön. A jüan dollárárfolyama az amerikai valuta erősödése miatt 6,7918 jüanra zuhant a szerdai 6,7769-es jegyzésről.