Nagy érdeklődés mellett nyitotta meg hivatalosan a magyar országpavilont Orbán Viktor miniszterelnök az első alkalommal megrendezett Kínai Nemzetközi Import Expón Sanghajban.
– Óriási utat tettünk meg, nemcsak időben, hanem térben is. Büszkék lehetünk arra mi, magyarok – különösen azok, akik itt cégeket képviselnek, és akiknek a munkájuk is benne van a mai eredményekben –, hogy ezt a politikai és gazdasági teljesítményt, a hatalmas távolságok áthidalását elvégeztük, és ennek eredményeképpen magyar vállalatok megtalálhatják számításukat itt, Kínában – utalt keddi beszédében a kormányfő arra, hogy a Kína által a legfontosabb kategóriába sorolt, stratégiai partnernek tekintett Magyarország az egyik díszvendége a november 10-ig tartó expónak. Az európai uniós országok közül csupán Nagy-Britannia és Németország mondhatja el ugyanezt. Orbán Viktor felidézte hétfői tárgyalását Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államfővel, akivel abban maradtak, hogy közösen fogják építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában.
A pavilonmegnyitón öt vállalatközi megállapodást írtak alá, ezeket ismertetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a Kőröstej lesz az első olyan magyar vállalat, amely élni tud azzal a lehetőséggel, hogy a kínai kormány Közép-Európában Magyarországnak biztosítja a legtöbb élelmiszerexport-engedélyt. A Kőröstej a mostani szerződéssel megkezdi tejtermékek kiszállítását Kínába. Emellett szerződést írtak alá egy magyarországi napelempark építéséről, megállapodás született továbbá arról, hogy az Organica vállalat részt vehet egy zöldmezős beruházásban felépülő szennyvíztisztító fejlesztésében Kínában.

A kínai vasútipari vállalat elnökével tárgyal Szijjártó Péter Fotó: MTI/KKM
Szerződést írtak alá magyar borok kínai piaci promóciójára vonatkozóan, valamint egy megállapodást magyar kartusok exportjáról – ismertette Szijjártó Péter. – Ma már elmondhatjuk, hogy Kína hazánk első számú kereskedelmi partnere és második legfontosabb exportpiaca az Európai Unió területén kívül. Büszkék lehetünk arra, hogy 2017-ben megdöntöttük a Kínába irányuló magyar export rekordját és jó reményekkel tölthet el minket az az adat is, amely az első nyolc hónap exportemelkedését mutatja. 8,7 százalék, tehát jó reményeink vannak arra vonatkozólag, hogy az idei esztendő végén is exportrekordot ünnepelhetünk – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint Magyarország és Kína kapcsolatai a történelem során soha nem voltak olyan jók, mint jelenleg.
Magyarország az országpavilon mellett egy magyar mezőgazdasági és egy logisztikai kiállítással is jelentkezik a világ egyik legnagyobb, másfél millió négyzetméter alapterületű konferencia-központjában, tájékoztatták lapunkat a magyar kiállítók. Az országpavilonhoz látogatók magyar élelmiszerekkel és hazai borokkal ismerkedhetnek meg, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig a közmédiának elmondta: a standon igyekeznek bemutatni olyan innovációkat, amelyek a kínai partnerek szempontjából érdekesek lehetnek.
Ezek közé sorolta az autonóm járműveket, a zalaegerszegi járműipari tesztpályát, valamint a szegedi lézerkutató központot.
Pénzügyi biztonság
A Bank of China (BoC) elnökével, Csen Sze-csinggel (Chen Siqing) tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Sanghajban – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. A megbeszélésen Orbán Viktor elmondta: Magyarország számára nagyon jól bevált az együttműködés a Bank of Chinával, hiszen ez egy értékes referencia. Amikor ugyanis a magyar kormány befektetésről tárgyal egy céggel, a bank budapesti jelenléte a végső döntésnél meghatározó jelentőségű. Orbán Viktor megköszönte a BoC közreműködését a sikeres magyar kötvénykibocsátásokban; a közös munka szavai szerint e téren is javítja Magyarország pénzügyi biztonságát. A bank elnöke kifejtette: magyarországi befektetési tevékenységük erősítésén gondolkodnak, egyben gratulált a miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány fenntartható és egészséges fejlődési irányba vezeti a magyar gazdaságot.