Közép-Európa a reneszánszát éli, folyamatosan és dinamikusan fejlődik és erősödik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Krakkóban. A Jagelló Egyetemen rendezett Közép-Európa – egy térség sorsa a történelem sodrában című konferencián a kormányfő felszólalásában kiemelte: a magyarok és a lengyelek megértették, hogy a kezükbe kell venniük a sorsukat, és a történelemtől esélyt kaptak, hogy egymással összefogva Európa és a világ legsikeresebb térségévé tegyék Közép-Európát. Ezen dolgozik a V4, ennél „kisebb célt nem érdemes kitűznünk” – fogalmazott.
A kormányfő hangsúlyozta a térség unión belül betöltött szerepét, a visegrádi négyek tagjainak egymás melletti kiállását, közös fellépését az európai reformok és a bevándorlás ügyében, továbbá a régió gazdasági felemelkedését. Mint mondta, Közép-Európa gazdaságilag és politikailag Európa legstabilabb térsége.
Orbán Viktor Krakkóban az 1956-ban az Egyetemisták Forradalmi Bizottsága tiltakozásait és a magyarok számára nyújtott segítségét megörökítő emléktábla leleplezési ünnepségén is részt vett. A kormányfő kiemelte: Lengyelországról és a lengyelekről sehol sincsenek olyan jó véleménnyel, mint Magyarországon, és ez fordítva is így van. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy október 23-án Andrzej Duda lengyel államfő Budapestre látogatott, ami nagy megtiszteltetés volt a magyaroknak.