Az eseteket – egyelőre nem bizonyítottan – összefüggésbe hozzák az Oroszországból indult játékkal, amely olykor halálos kimenetelű próbatételekre szólítja fel a bekapcsolódó fiatalt. Romániában néhány hete figyeltek fel a hatóságok az életveszélyes „szórakozásra”. Egy 19 éves fiatalt mobiltelefonos üzenetben fenyegettek meg, amikor ki akart lépni a sajátos játékból. Az ügy a minapi román–moldovai közös kormányülésen is szóba került. Chisinauban már komoly gondot okoz az interneten terjedő veszély, s vélhetően a többségében románok lakta egykori szovjet tagköztársaságból szivárgott át Romániába.
Az ügyben kedden megszólalt Carmen Dan belügyminiszter is, aki a parlamenti ülésen azt ajánlotta a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy figyeljenek oda a gyerekek viselkedésére. A kolozsvári Krónika című napilap beszámolója szerint a román rendőrség tájékoztató kampányt indított a fiataloknak a tudatos internethasználat érdekében, felhíva a tizenévesek figyelmét: vigyázzanak, kivel kommunikálnak a világhálón, mert a virtuális barátságok halálosak is lehetnek. Aggodalmuknak adtak hangot a fiatalokat öngyilkos magatartásra szólító játék terjedése miatt a romániai pszichológusok is, akik arra kérik a szülőket, pedagógusokat, hogy azonnal forduljanak szakemberhez, ha öngyilkossági hajlamra utaló jeleket fedeznek fel a környezetükben élő tizenéveseken.
Keresztesi Polixéna erdélyi pszichológus a lapnak elmondta, több tényező is sérülékenyebbé teheti a kiskorút: ha a gyerek komoly önbizalomhiánnyal küzd, vagy sikertelenség érte az életben, tanulásban, illetve szociális téren. „Az is elképzelhető, hogy a családi háttér, a szülő-gyerek kapcsolat nem a legmegfelelőbb, vagy nem kap elég figyelmet otthon. Sok olyan esetről lehet hallani, ahol a szülők rengeteget dolgoznak és nagyon kevés időt töltenek a gyerekkel. Az online világban pedig valamilyen szinten megértést, odafigyelést kap, mert amikor bejelentkezik valahova, azonnal visszajeleznek neki” – mutatott rá a szakember, aki szerint a gyerekre nem erős kontroll és tiltás formájában kell a szülőnek odafigyelnie, hanem inkább a kölcsönös bizalom kialakításával, ugyanakkor érdeklődni kell a gyerek belső világa iránt.
Egyre népszerűbb a virtuális hálózat
A Kék bálna elnevezésű virtuális hálózatot négy évvel ezelőtt indította el Oroszországban a mindössze huszonegy éves Filipp Bugyejkin, akit a helyi hatóságok tavaly novemberben legalább tizenöt fiatal halálba kényszerítésének vádjával letartóztattak, az áldozatok számára vonatkozóan azonban nincsenek pontos adatok. Az orosz közösségi oldalon, a VKontaktyén működő csoport vélhetően azért viseli a tengeri emlős nevét, mert a cetek gyakran csoportosan úsznak a partra, ahol elpusztulnak.
A jelenség annyira terjed, hogy a posztszovjet országokban, Ukrajnától Oroszországon, Kazahsztánon át Kirgizisztánig a rendőrség már felhívta a szülők figyelmét arra, hogy gyermekeik kikényszerített öngyilkosság áldozataivá válhatnak. A módszer mindenütt ugyanaz: először kérdésekkel tesztelik a honlapra tévedt tizenéveseket, hogy kiderítsék, vannak-e öngyilkos hajlamaik. Ha ezen a teszten megfelelnek, akkor olyan feladatokat kapnak, amelyek lényege, hogy tegyenek kárt magukban. Végül személyre szabott üzenetet kapnak, amelyben felsorolják korábban elárult problémáikat, és közlik, hogy ezekre egyetlen megoldás van, az öngyilkosság. A játék Lengyelországban is gondot okoz, az ügyészség jelenleg négy öncsonkítás esetében folytat nyomozást. Hazánkban egyelőre nem történt a virtuális csoporthoz köthető eset. (T. L.)