A minisztérium egyik alkalmazottja szerint három ember meghalt és hat másik megsebesült. Az egészségügyi minisztérium egy halottról és kilenc sebesültről tud.
A nevének elhallgatását kérő, a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó biztonsági vezető szerint a három támadó vélhetően az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyverese volt. Egyiküket a minisztérium őrei lőtték agyon, a másik kettő felrobbantotta magát.
A biztonsági erők által körülvett épületből sűrű füst gomolygott, a sebesülteket kórházba szállították.
Táher Sziala külügyminiszter nem sérült meg – közölte a tárca alkalmazottja.
Az AFP francia hírügynökség szintén meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy a „terrortámadásban” legalább egy ember halt meg, „a minisztérium egyik tisztviselője”.
A forrás szerint először gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az épület előtt, majd amikor a biztonsági erők a helyszínre érkeztek, lövöldözés tört ki az épületen belül három vagy négy fegyveressel, majd egy öngyilkos merénylő a második emeleten felrobbantotta magát.
Líbia Moamer Kadhafi rendszerének 2011-ben történt bukása óta mély káoszba süllyedt. Az ország megosztott: Tripoli a nemzetközileg elismert nemzeti egységkormány székhelye, míg az ország keleti részét a Halifa Haftár marsall által önkényesen fennállított kormány ellenőrzi. A káosz kedvezett a dzsihadisták megjelenésének, akik számos merényletet követtek el az országban az elmúlt években.