A nők önálló, férfi gyám nélküli útlevéligénylését szorgalmazó javaslatot nyújtott be nemrég a szaúd-arábiai Súra Tanács biztonsági ügyekkel foglalkozó bizottsága a 150 fős testület elé. Amennyiben a plénum elfogadja a beterjesztett indítványt, az uralkodónak figyelembe kell majd vennie az abban foglaltakat, bár nem kötelező rendeleti formába is átültetni a tanácsadó testület előterjesztését. A király ugyanakkor az esetek döntő többségében elfogadja a tanács döntéseit, melynek tagjait saját maga választja és nevezi ki. A szaúdi közigazgatás és a jogrendszer rendkívül sajátos módon működik, a királyságnak nincs alkotmánya, polgári, vagy büntető törvénykönyve. Minden igazságszolgáltatási döntés esetén a Koránt és a szent hagyományokat őrző szunnát, illetve a Mohamed próféta életének történetét és tanításait tartalmazó hadíszt veszik alapul a muszlim jogrendszeren, a saríán alapuló bíróságok. A szaúdi király dekrétumokkal kormányozza országát.
A helyi belpolitikában jártas elemzők véleménye szerint a Súra Tanács heves viták árán, de várhatóan elfogadja majd az albizottság által előterjesztett javaslatot, így ha a király is jóváhagyja, a szaúdi nők egyedül folytathatják az útlevéllel kapcsolatos ügyintézést a jövőben. Az ötlet a konzervatív körökben visszatetszést váltott ki, bár sok férfi üdvözölte azt, kényelmi okokra hivatkozva. Eddig ugyanis a nők gyámjának, általában a családfőnek állt csak jogában intézkedni, a bürokratikus folyamatok pedig rendkívül hosszadalmasak Szaúd-Arábiában. Egy angol nyelvű helyi napilapnak, a Saudi Gazette-nek nyilatkozó nők közül többen is pozitív lépésnek tartanák a könnyített ügyintézés bevezetését, az egyik megszólaltatott hölgy azonban csak korlátozásokkal támogatná a javaslatot, azzal a kitétellel, hogy az csak az elvált és megözvegyült nőkre vonatkozzon.
A szaúdi társadalom szinte teljesen elkülöníti a két nemet egymástól, az idegen nők és férfiak között szinte lehetetlen az interakció. A muszlim hagyományokon alapuló viszonyok betartásáért a vallási rendőrség felelős. A járőrök hivatottak többek között az autóvezetők ellenőrzésére is, különös tekintettel a női sofőrökre vonatkozó tiltások miatt. Érdekesség: az autóvezetés mellett a kerékpározás és a motorozás is sokáig tiltott volt a szaúdi nők számára, ám két éve engedélyezték a hatóságok a kétkerekű járművek használatát szabadidős tevékenységként, az utazás azonban továbbra sem megengedett. A nők részére külön létesítmények állnak rendelkezésre a mindennapi élet során, ahol a férfiaktól háborítatlanul végezhetik közösségi teendőiket.
Szaúd-Arábia mindemellett lassan kezd nyitni a nyugati értékek irányába is. Idén már női jelöltek is indulhattak és voksolhatnak az önkormányzati választásokon, a januárban elhunyt Abdullah király korábbi döntése alapján. A mai szavazás jelentős eredményeket hozhat a szaúdi nők számára, amennyiben sikerülne pozíciókat szerezniük a városi testületekben. Sokan azonban óvnak a túlzott optimizmustól, ugyanis a voksolás általában törzsi kötelékeken alapszik. Bár a helyi önkormányzatok rendkívül szűk hatáskörrel rendelkeznek, a szabad választás ténye – amely intézményét mindössze tíz éve vezették be Szaúd-Arábiában – mégis fontos, hiszen ez az egyetlen demokratikus elem az abszolút monarchiában.