Gentiloni a parlament feloszlatása előtti hivatalos lépésként csütörtökön találkozott Mattarellával, akivel egyeztetett a jövő évi választásokról. Találkozójukat követően Mattarella összehívta az olasz parlament két házának elnökeit, és aláírta a parlament feloszlatásáról szóló nyilatkozatot.
A Matteo Renzi előző kormányfő lemondását követően a miniszterelnöki tisztséget tavaly decembertől betöltő olasz kormányfő csütörtöki évzáró sajtótájékoztatóján „gyümölcsözőnek” nevezte a Demokrata Párt vezette kormánykoalíció ötéves ciklusát, amely során Olaszország megkezdte a kilábalást a második világháború óta „legsúlyosabb válságból”.
Az olasz kormányfő a nap folyamán tartott évzáró sajtótájékoztatóján azt kérte a pártoktól, hogy „ne terjesszenek félelmet, és ne tegyenek valószínűtlen ígéreteket a közelgő választási kampány során”. „Úgy vélem, hogy az ország érdekében áll, hogy olyan választási kampánya legyen, amely a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a félelmek és az illúziók terjesztését” – mondta.
Az új olasz parlament március 23-án tartja alakuló ülését az elnöki hivatal tájékoztatása szerint.