Az iráni és az olasz állami vasúttársaságok (RAI, FS) szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy nagy sebességű vasutat építenek a közép-iráni Arák és a síita szent város, Kom között 1,2 milliárd euró költséggel.
Egy a RAI teheráni központjában a napokban tartott közös konferencián a felek tudástranszferről is hasonló jellegű dokumentumot szignáltak. A projektben egy iráni és egy olasz tudományegyetem is részt vesz.
A Tehran Times szerint az olasz aláíró Renato Mazzoncini, az FS vezérigazgatója volt, iráni részről pedig Szaíd Mohammadzadeh, a RAI első embere látta el a dokumentumot kézjegyével. Az aláírási ceremónián többek között részt vett Olaszország teheráni nagykövete, valamint számos iráni és olasz tisztviselő és vállalatvezető. Mohammadzadeh szerint az építkezések a 2018. március 21-én kezdődő következő iráni naptári évben indulnak el. A projektet Olaszország finanszírozza, s az elkészült vasutat az FS és az iráni kivitelezők közösen fogják üzemeltetni.
A vasúthálózat és a szolgáltatások fejlesztése a 2016–2021-es hatéves nemzeti fejlesztési terv egyik prioritása, s a bővítésre Irán az olajbevételei egy százalékát kívánja fordítani. Az elmúlt négy évben az iráni vasúti szektorban évi 1-1,5 milliárd dollár értékű közvetlen befektetés valósult meg, a teheráni kormány pedig 7,5 milliárd dollár garanciát biztosít a további fejlesztésekhez – mondta Mohammadzadeh, aki a közlekedési miniszterhelyettesi posztot is betölti. A RAI egyúttal német és spanyol cégekkel is tárgyal más vasútépítési projektek megvalósításáról.
Mazzoncini a maga részéről elégedettségét fejezte ki a szándéknyilatkozatokkal kapcsolatban, s aláhúzta: a két ország az Irán-ellenes szankciók feloldása után új fejezetet nyit kapcsolataiban. Hozzátette, reményei szerint a kivitelezés a következő hat hónapban elindul, s bízik benne, nem adódik probléma a finanszírozás terén sem.
Az FS vezérigazgatója azt is fontosnak tartotta, hogy a megállapodás értelmében olasz szakemberek mérnököket és technikusokat képeznek majd ki Iránban. Az olasz nagykövet a két ország kis- és közepes vállalatainak az együttműködését emelte ki.