Az amerikai elnök arra kérte Szaúd-Arábiát, növelje olajkitermelését a nyersanyag piaci árának csökkenése és az olajpiaci stabilitás fenntartása érdekében. Donald Trump erről szombaton beszélt telefonon Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal. Az MTI által idézett SPA szaúdi hírügynökség jelentése szerint a felek megvitatták az olajtermelő országok arra irányuló törekvéseit, hogy kompenzálják az ellátásban esetleg keletkező bármilyen
hiányt.
Trump Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: a szaúdi uralkodó beleegyezett akár napi kétmillió hordós kitermelésnövelésbe, így ellensúlyozva a zavaros iráni és venezuelai helyzet okozta nehézségeket. „Az árak túl magasak! Beleegyezett!” – tweetelte az amerikai elnök. A Brent nyersolaj hordónkénti ára rövid időre már a 80 dollárt is átlépte. A Fehér Ház később annyiban pontosította az elnöki üzenetet, hogy Szaúd-Arábia nyitva hagyja a napi plusz kétmillió hordós termelésemelés lehetőségét, ha erre szükség mutatkozik, de erre nem kötelezte el magát.
Korábban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország is beleegyezett a kitermelés növelésébe, ám a piacok eddig nem
reagáltak a hírre. A venezuelain kívül a líbiai kaotikus politikai helyzet is hozzájárult a kitermelés csökkenéséhez és ezzel az árak emelkedéséhez. Az amerikai elnök régóta azzal vádolja a csoportot, hogy mesterségesen magasan tartja az árakat. Az OPEC adatai szerint Szaúd-Arábia olajtermelése napi tízmillió hordó körül alakul.

Szaúd-Arábia az OPEC-országok legbefolyásosabb tagja
Fotó: Reuters
Egy olajipari forrás a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a világ legnagyobb olajtermelőjének számító szaúdi királyság júliusban 11 millió hordóra tervezi növelni napi kitermelését azután, hogy az OPEC megállapodott Oroszországgal és más olajtermelő országokkal együttes napi kitermelésük mintegy egymillió hordós emeléséről, miután az Egyesült Államok Irán és az Iránnal kereskedő országok elleni szankciói ellehetetlenítették az iszlám köztársaság olajexportját. Szakértők szerint azonban még ha Szaúd-Arábia napi kétmillió hordóval meg is emeli a kitermelést, ez nem lesz elég az Irán „kizárásával” keletkező hiány kompenzálására.
Irán ugyanakkor engedélyezni fogja magánvállalatoknak az olajexportot az ország ellen elrendelt amerikai szankciók megkerülése érdekében – jelentette be tegnap Esak Dzsahangiri első alelnök. – Árutőzsdére visszük az olajat, és magánvállalatoknak módjában áll majd transzparens módon exportálni a nyersanyagot. Bárki, aki megpróbálja elvenni világpiaci részesedésünket, árulást követ el ellenünk, és előbb vagy utóbb megfizet érte – mondta.