Az ötszázeurós bankjegy nyomásának és kibocsátásának beszüntetéséről döntött az Európai Központi Bank arra hivatkozva, hogy a magas címlet jogellenes cselekedetre csábít. Az EKB kormányzótanácsa arról is határozott, hogy a bankót kihagyják a készülő Europa sorozatból. Az ötszázeurós bankjegy kibocsátása 2018 vége felé, az új sorozat száz és kétszáz eurós bankjegyeinek bemutatásával egy időben szűnik meg. Az összes többi használatban lévő címlet – az öteuróstól a kétszázeurósig – forgalomban marad. Az európai bűnüldöző szervek állítása szerint az ötszázeurós kiváló eszköze a pénzmosásnak, mivel – nagy értéke révén – könnyen szállítható feltűnés nélkül.
Az Europol egyik tavalyi jelentése rámutat, hogy a terroristák előszeretettel használnak készpénzt, s a bizonyos körökben Bin Ladennek becézett ötszázeurós iránt nagy a kereslet – noha a mindennapi kereskedelmi forgalomban nem annyira népszerű. A címlet a forgalomban lévő összes bankjegy értékének harminc százalékát teszi ki, darabszámát tekintve viszont csak három százalékot képvisel. Az eurózónában ez a legnagyobb címletű bankó, és a boltokban sok helyen nem fogadják el, éppen a bűnözéshez való kötődése miatt.
Az európai jegybank egyúttal azt kis tudatta közleményében, hogy a közös fizetőeszköz nemzetközi szerepére és a bankjegyekbe vetett bizalomra tekintettel az ötszázeurós bankjegy továbbra is törvényes fizetőeszköz marad, így lehet majd használni fizetések teljesítésére és értékőrzőként is. Az euróövezet nemzeti bankjai pedig időkorlát nélkül beváltják alacsonyabb címletre, illetve más valutára. Az EKB és az euróövezeti központi bankok által alkotott Eurosystem minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a megmaradó címletekből elegendő álljon rendelkezésre a készpénzforgalom lebonyolításához.
Nem mindenütt örülnek azonban egyértelműen az ötszázas lassú kivonásának: Németországban például az emberek jobban szeretnek készpénzzel fizetni. A kivonás ellenzői amiatt is aggódnak, hogy a mostani EKB-döntés az első lépés a készpénzforgalom teljes megszüntetése és a teljes körű elektronikus fizetés bevezetéséhez, ahol a folyamat az állam totális ellenőrzése alatt fog állni. Szakértők egyidejűleg megjegyzik, hogy a címlet kivonása nem túl hatékony eszköze a bűnözés elleni harcnak, mivel a legtöbb pénzt fiktív cégeken keresztül mossák tisztára.