Az észt parlament kedden nem szavazta meg az iskolákban és óvodákban az észt nyelvű oktatást kötelezővé tevő törvényjavaslatot – jelentette az MTI.
A legfőbb ellenzéki erő, az Észt Reformpárt által benyújtott javaslatot ötven képviselő támogatta a 101 tagú törvényhozásban. Még a szavazás előtt Mailis Reps oktatási és kutatási miniszter bejelentette a kormánynak azt a szándékát, hogy minden észtországi óvodában legalább részben bevezetik az észt nyelvű oktatást. Az elképzelések szerint az óvodák orosz nyelvű csoportjaiból kikerülő diákoknak is legalább alapszinten tudniuk kell majd észtül. Az észtországi orosz iskolákban tanul a balti ország diákjainak több mint ötöde. Az orosz nyelven oktatott tárgyak nem haladhatják meg a 40 százalékos arányt.
Észtország és Lettország lakosságának a negyede, Litvániának mintegy hat százaléka orosz ajkú. A balti országok régóta tartanak attól, hogy Moszkva a hazájukban élő orosz kisebbségek védelmére hivatkozva tesz majd barátságtalan lépéseket.
– Ami igazán aggodalomra ad okot a balti államokban, az az orosz kisebbségek médiafogyasztási szokásai – mondta korábban a Magyar Időknek Árok Norbert, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője, aki szerint a kisebbség jelentős aránya követi az orosz állami médiumokat.
Ezek ellensúlyozására állami intézkedések születtek, például az ukrán oktatási törvényhez hasonló lett a jogszabály, amely a középiskolákban kötelezővé teszi a lett nyelven történő oktatást.