Kövekkel, tojásokkal és más tárgyakkal is megdobálták az elmúlt hónapokban az egyik busztársaság áthaladó járműveit helyi fiatalok Brüsszel hírhedt negyedében, a terrorizmus fészkének tartott Molenbeekben. Az egyre gyakoribbá váló kődobálások miatt a De Lijn nevű flamand távolsági busztársaság sofőrjei nem hajlandók áthaladni Brüsszel főként muzulmánok lakta Molenbeek kerületének egyes utcáin – írta tegnap a La Libre Belgique belga napilap. A buszvezetők arról számoltak be, hogy abban az utcában, ahol tavaly tavasszal a hatóságok elfogták a 2015 novemberében Párizsban elkövetett terrortámadások megszervezésével vádolt Salah Abdeslamot a buszokat ért kőzáporban több szélvédő és oldalsó ablak tört be, vagy keletkezett másmilyen kár a járművekben.

Állandóak a razziák a hírhedt negyedben
„Magunkra hagyott a vezetőség és a rendőrség is. Manapság már annak is örülnünk kell, ha megérkezünk a végállomásra” – panaszkodott a helyi sajtónak egy buszsofőr. A rendőrség közölte, hogy a kődobálás a város más kerületeiben is előfordul és a brüsszeli tömegközlekedés járatait is érinti. Francoise Schepmans, a kerület polgármestere elmondta: egy korábbi támadás bejelentését követően a hatóságok egy 18 éves fiatalt állítottak elő, ügyét júniusban tárgyalják. „Nem fogadhatjuk el, hogy a sofőröket és az utasokat kis gengszterek fenyegessék. Vannak azonban fiatalemberek a környéken, akik úgy gondolják, övék a terület. Ez tűrhetetlen, ezért mozgósítani fogjuk a rendőrséget, hogy vessenek ennek véget” – mondta hétfőn a polgármester, utalva arra, hogy elsősorban fiatalkorúak az elkövetők.
Belgium körülbelül 11 milliós lakosságából legalább félmillióan vallják magukat muzulmán vallásúnak. A főváros lakosságának már több mint 20 százaléka muszlim – emlékeztet az MTI. Molenbeek a brüsszeli iszlamisták fellegvárának számít. A 2015. novemberi, párizsi és a 2016. márciusi, brüsszeli terrortámadások szálai is a kerületbe vezettek. Európából a lakossági arányaihoz képest Belgiumból, az országon belül is Molenbeekből csatlakoztak a legtöbben az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, és a Szíriából hazatért harcosok közül legtöbben ebben a kerületben laknak. A New York-i Gatestone Institute szerint a Molenbeekben elkövetett bűncselekmények nagy része muzulmán fiatalokhoz köthető, a városrészben a rendőrség „elvesztette az irányítást”, több multinacionális vállalat pedig kiköltözött a negyedből.