Nem ír ki választásokat Carles Puigdemont, csütörtökön este a katalán elnök jelentette be. A politikus hangsúlyozta: kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák jelenleg ezt a lépést. „Senki nem mondhatja, hogy nem voltam kész áldozatokra” – jelentette ki Puigdemont, hozzátéve, elnökként feladata, hogy kimerítse az összes lehetséges „utat” egy párbeszéddel és megálapodással létrejött megoldáshoz.
A katalán elnök hangsúlyozta, hogy nem fogadja el a 155-ös cikk intézkedéseit, amelyeket jogellenesnek és igazságtalannak nevezett. A parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására – mondta Puigdemont. A spanyol felsőház tegnap megszavazta a cikkely alkalmazását.
A politikus nyilatkozata előtt a spanyol sajtó szinte biztosra vette, hogy a katalán elnök bejelenti az előre hozott helyi parlamenti választásokat. – Az előre hozott választások kiírása nem jelent mást, mint meghátrálást és mindannak az elutasítását, amit a polgárok október elsején megszavaztak. Köztársaságot azonnal. Félelmek nélkül – írta Twitter-oldalán a katalán kormányt kívülről erősítő nacionalista baloldali Népi Egység (CUP).
Puigdemont helyzetét tovább nehezíti, hogy csütörtökön a Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetség két parlamenti képviselője is lemondott mandátumáról a potenciális voksolás miatt, így a katalán kisebbségi kormány még inkább ingataggá vált. Az El País spanyol napilap információi szerint a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) kormánypárt közben azzal fenyegette meg Puigdemontot, hogy azonnal kilép a kormányból, ha az elnök a voksolás kiírásáról határoz.
A katalánok egy része szintén elégedetlen lenne a kiegyezéssel. Helyszíni beszámolók alapján tegnap ezrek tüntettek Barcelonában az előre hozott választások kiírása ellen, és többen „Áruló Puigdemont” feliratú transzparensekkel érkeztek a katalán kormányzati épületekhez. A tömeg hosszú percekig a „Ne fordíts hátat nekünk!” mondatot skandálta az elnöknek, adta hírül az El País.
Puigdemont ma a várakozások szerint kikiáltja a függetlenséget.