Kínkeservesen, de eddig jóváhagyták az amerikai szenátorok Donald Trump elnök kinevezettjeit; így tegnapra virradóra megszavazták egyik társuk, Jeff Sessions jelölését, akinek már rég el kellett volna foglalnia a helyét a Trump kitiltási rendelete miatt jogi és civil támadások kereszttüzében álló igazságügyi tárca élén. A washingtoni felsőház 52:47 arányban voksolt Sessions mellett, miután a republikánus többségnek sikerült „leállítania” Elizabeth Warren szenátornőt, aki egyenesen Martin Luther King özvegyét készült bevetni a hetek óta élesen vitatott miniszteri kinevezés megakadályozása érdekében. Warren Coretta Scott King, az egykori polgárjogi harcos feleségének levelét olvasta volna fel; az 1986-ban íródott szöveg Sessions demokrata elkötelezettségét vonta kétségbe.

Az új igazságügyi miniszter, Jeff Sessions leteszi az esküt az elnök jelenlétében
De Warren ezzel egy szenátortársát (Sessionst) sértette volna meg, amit ügyrendi szabály tilt, és ezért el is vették tőle a szót. Harminc éve a szenátus megakadályozta, hogy a rasszizmussal vádolt déli – alabamai – Sessions szövetségi bírói megbízást kaphasson. Mostani kinevezése mindennek dacára egy fokkal könnyebben ment, mint Betsy DeVos oktatási miniszteré, aki mellett – példátlanul – Mike Pence alelnöknek kellett beszállnia, hogy biztosítsa a jóváhagyáshoz az 51:50 arányú szavazattöbbséget.
Amerika eközben továbbra is a San Franciscó-i székhelyű fellebbviteli bíróság döntésére vár, amely megerősítheti Trump hetekkel ezelőtti beutazási tilalmi rendeletének elsőfokú felfüggesztését, de újból végrehajthatónak is kimondhatja azt. Megfigyelők bármelyik esetben azt tartják a legvalószínűbb eshetőségnek, hogy az ügy a legfelső bíróságra kerül. Trump ismét nyilatkozatháborúba bocsátkozott az igazságszolgáltatással: szégyenteljesnek nevezte a rendeletére vonatkozó bírósági meghallgatást, és úgy vélte, a bírók olyasmit nem értettek meg, amit „egy rossz középiskolai tanuló is felfogna”. Az elnök jelöltje a legfőbb taláros testületbe, Neil Gorsuch „demoralizálónak” és „csüggesztőnek” nevezte Trump szavait.
Mindenesetre Trump kitiltási rendeletének bőségesen vannak hívei Európában, így hazánkban is. A brit Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén: a Chatham House – felmérése szerint a vizsgált tíz európai országból nyolcban a megkérdezettek többsége leállítaná a bevándorlást a főleg muszlim többségű államokból. A legnagyobb arányban a lengyelek (71 százalék), az osztrákok (65), illetve a magyarok (63) gondolkodnak így. A németek és az olaszok többsége is szigorítana.