A hirado.hu által közölt cikk szerint a szakértő hozzátette: mostanra kiderült, körülbelül kétezer ember verődött össze a kölni dóm és a főpályaudvar előtti téren, és mintegy 200 fős volt az a mag, mely „masszív” bűncselekményeket elkövetett. Egy ilyen tömeg ellen mindössze 150 rendőrt küldtek ki, akiket egy nagy műveleti területen osztottak el. Így volt olyan nő, aki odarohant a rendőrkocsikhoz, hogy segítséget kérjen, de azokat üresen találta – vetette fel.
Ráadásul a rendőrök sem voltak elég effektívek. Amikor kiszálltak a tömeget igazoltatni, voltak olyan menekültek, akik arra hivatkoztak, hogy őket „Angela Merkel kancellár hívta meg”. Voltak olyanok, akik nem adták oda a regisztrációs papírt a rendőröknek, hanem összetépték, és azt mondták, holnap úgyis hoznak másikat – sorolta Georg Spöttle.
Hangsúlyozta: ebből a hatalmas tömegből sikerült végül mindössze 16 embert igazoltatni, ebből előállítottak ötöt és kettő van jelenleg vizsgálati fogságban.
Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezetője arra hívta fel a figyelmet: az iszlám vallás önmagában semmilyen, a nőkkel szembeni erőszakos magatartást nem szentesít.
Kiemelte: azért, mert 1944-1945-ben az orosz katonák végigerőszakolták Magyarországot, senki nem gondolta, hogy az ortodox kereszténység ezt szentesíti, vagy oka lehet ennek a magatartásnak. A magatartásnak konkrét emberi okai vannak, és szerepet játszhat az a kulturális különbség, ami mondjuk Szíria és Tunézia között tapasztalható a hétköznapi életben.
Mint mondta, saját tapasztalata az, hogy Tunéziában az európai nőknél „bepróbálkoznak” a férfiak, rájuk tapadnak és „lökik a süketet”, alig lehet őket levakarni. Szíriában soha ilyen problémája nem volt, ott, ha valaki így viselkedik, azt pillanatokon belül elviszik a rendőrök, és akár évtizedekig kuksolhatnak nem túl jó körülmények között börtönökben.
Úgy vélte: a muszlimok nagy tömegben integrálhatatlanok. Szerinte ezeknek az embereknek nem viselkedési kurzusokat kellene tartani. Ők ahhoz vannak hozzászokva, hogy ott viselkednek, ahol jelen van a tekintély, a hatalom, a fegyver, az erő.