A távközlésben érdekelt AT&T, valamint a szállodaipar két óriása, a Starwood és a Marriott is igyekszik megállapodást kötni a kubai kormánnyal, Barack Obama amerikai elnök március 20–22. között tervezett, történelminek szánt havannai utazásával párhuzamosan. Az esetlegesen tető alá hozott üzletek nagy segítséget jelentenének Obamának, aki így rögtön példákkal tudná alátámasztani a több évtizednyi konfliktus után az utóbbi években elindított diplomáciai nyitás hasznát az amerikai közvélemény számára. Az amerikai elnök látogatása vélhetően újabb könnyítéseket hozhat majd Kubának a szankció további enyhítésének köszönhetően, de a még mindig érvényben lévő embargó jelentősen korlátozza az amerikai cégek üzleti lehetőségeit. Obama éppen ezért hívta fel az embargó feloldására a kongresszus tagjait januárban, elnökségének utolsó, az unió helyzetéről tartott beszédében.
Az amerikai vállalatok előtt komoly üzleti lehetőségek nyílhatnak a közeljövőben, amennyiben a washingtoni törvényhozás megfogadja az elnök indítványát, bár a szenátus és a képviselőház republikánus többsége nem nyitott a cselekvésre. A novemberi választások után azonban könnyen változhat a politikai helyzet, amit az amerikai gazdaság érdeke is alátámaszt. A fentebb már említett AT&T előrehaladott tárgyalásokat folytat a kubai állami távközlési vállalattal, az Etecsával, ám jelenleg még nem körvonalazódott a megállapodás, adta hírül a Reuters. A Starwood és a Marriott is az amerikai pénzügyminisztériumhoz fordult jóváhagyásért, hogy szállodákat üzemeltethessen Kubában. Obama utazása a baseball tekintetében is jelentős eredményeket hozhat. A sportág rendkívül népszerű Kubában, számos kubai játszik az amerikai profi ligában (MLB) is, ám jelenleg csak disszidenseknek nyitott ez a lehetőség. Azon dolgoznak, hogy a liga csapatai kubai állampolgárokat is leigazolhassanak.