A Kínai Népköztársaság nagyon hosszú utat tett meg nagyon rövid idő alatt. Amikor Teng Hsziao-ping 1978-tól elkezdte a maoista Kína szigorúságának lebontását, és az ideológiai ösvényről letérve inkább a gazdagodást választotta, már számos katasztrófát megélt a fiatal állam. Kína 1949-től kezdte el az addig teljesen ismeretlen utat az osztályharc és a kommunizmus felé, közvetlenül egy borzasztóan véres polgárháború után, amely az ősidők óta tartó császárságot zárta le. Kína népének nem volt ideje váltani, elhagyni a régi vallást, a régi ideológiát, új és új eszmék törtek be, néhány év alatt teljesen felforgatva az addig nem zargatott, főként mezőgazdasággal foglalkozó emberek életét. A kulturális forradalom évfordulójáról a kínai tömegtájékoztatás nem számolt be, de a helyi Twitteren nem blokkolták a téma megtárgyalását, ami azt jelzi, nem tiltott annyira, mint a Tienanmen téri események.
Kínában nem szívesen beszélgetnek az ötven évvel ezelőtti vörös áradatról, hiszen a vörösgárdisták nem egyszer áldozataikkal együtt élnek, naponta találkoznak. Sok esetben az eszméktől feltüzelt fiatalok saját szüleiket tagadták meg, akár át is adták a burzsoának bélyegzett felnőttet a vért akaró osztálytársaknak, akik el is végezték a szörnyű munkát, majd néhány év múlva a fiatal megszeppenve hazatért a csonka családba. Mao akkoriban a gárdisták számára több volt mint vezető, és több mint ember. Ezt a kínai hatalom ma sem bántja, a legendásított vezető portréja minden politikai bűne ellenére ma is ott díszeleg a Tiltott Város falán, s a pekingi taxisofőrök is hisznek abban, hogy Mao portréja a visszapillantótükrön segít elkerülni a baleseteket.
A modern Kínában leginkább a nevek emlékeztetnek arra az évtizedre. Az akkoriban született gyerekek többsége a Hong (Vörös) nevet kapta, de erre utal a Dongfeng (Keleti Szél), Csiang-kuo (Építsd az országot), Csün (Hadsereg), vagy a Vej-tung (Védd meg Mao Ce-tungot), egy korábbi Mao-javaslatra utal ugyanakkor a Csao-jing (Túlszárnyalni Angliát). A vezető ugyanis a nagy ugrásnál azt akarta, hogy Kína acéltermelésben túlszárnyalja Nagy-Britanniát.
A nagy kormányost követő újvörösök is léteznek, de ma már gyanúsak. Csungcsing város elítélt párttitkára, Po Hszi-laj (Bo Xilai) többek között a régi szokások visszahozásával lett nagyon sikeres és nagyon gyanús. Hszi Csin-pint (Xi Jinping) jelenlegi kínai elnök által hirdetett korrupcióellenes harcot is maoistának érzik sokan, a romantikusabb alkatú egykori vörösgárdisták közül néhányan jelezték is, hogy szívesen folytatnák a harcot. Ez a hajó azonban már elment. A kínai vezetés nem nézi jó szemmel a maoista mozgolódást, a Global Times angol nyelvű központi lap már márciusban felszólított mindenkit, hogy ne foglaljanak el „szélsőséges” álláspontot a kulturális forradalommal kapcsolatban.
Szerencsétlen szám
A négyek bandája néven vált hírhedté az egy évtizeden keresztül tartó kulturális forradalom egyik legfőbb támogatójának tartott politikai tömörülés Kínában, amelyet a teljhatalmú diktátor, Mao Ce-tung negyedik felesége, Csiang Csing vezetett. A kommunista propaganda a csoportot tette felelőssé a kulturális forradalom túlkapásai miatt. A Kínai Népköztársaság első elnökének halálát követően a diktátor özvegyéhez köthető tömörülés hamar elvesztette erejét, tagjait árulásért bíróság elé állították. A négyek bandájának tagjai közül ketten is szabadlábra kerültek a kilencvenes évek végén. Jao Ven-jüan és Csang Csun-csiao 2005-ben halt meg. A bűnbak szerepét játszó csoport elnevezése is szimbólumot rejt. A frakciónak több tagja is volt, a négy legbefolyásosabb szereplő kiválasztásával és az ázsiai kultúrában szerencsétlennek tartott négyes szám hangsúlyozásával ráütötték a bélyeget az „összeesküvőkre”. (B. P.)