Az amerikai óceán- és légkörkutató hivatal (NOAA) hétfői közleménye szerint az elmúlt hónap volt a harmadik legmelegebb augusztus a Földön a feljegyzések 1880-as kezdete óta – írja az MTI. Az augusztusi 16,43 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet elmaradt a tavalyitól és a tavalyelőttitől, de még így is másfél fokkal meghaladta a XX. század átlagát. Az év elejétől augusztus végéig terjedő időszak 14,88 Celsius-fokos átlaghőmérséklete a második legmagasabb volt, csak a tavalyi mögött maradt el. Mivel a tendencia egyértelmű, egyre többen keresik a megoldást. Abban viszonylag általános az egyetértés, hogy csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, ezzel párhuzamosan pedig valahogy ki kellene vonni a légkörbe jutott gázt.
A kettő együtt eredményezné, hogy elviselhető legyen a globális klímaváltozás – a szakértők szerint ez azt jelenti, hogy bolygónk átlaghőmérséklete legfeljebb 1,5 Celsius-fokkal haladná meg az ipari korszak előtti szintet. De hová tegyük a légkörből kivont szén-dioxidot?
Eddig a föld alatti tárolással számoltak, az olaj- és földgázmezőkbe való befecskendezést a gyakorlatban is kipróbálták. Járhatónak tűnik az út, de csupán kísérleti szinten, és egyáltalán nem biztos, hogy a gáz hosszú időn át a talajban tartható. Steve Goldthorpe új-zélandi energetikai elemző radikális alternatívát javasol: a szén-dioxidot az óceáni árkok mélyére kell vinni, ahol a gáz több kilométer mélyen (nagy nyomáson és alacsony hőmérsékleten) folyékony állapotban – mint egy tó – tárolódhatna. Goldthorpe szerint háromezer méteres mélység alatt a folyékony szén-dioxid sűrűsége meghaladja a vízét, ezért egyre mélyebbre süllyed, és a mélyben is marad.
Goldthorpe a Google Earth segítségével keresett tárolásra alkalmas telephelyet. Az Indonéz-szigetcsoporttól délre található Sunda-árok – a 3200 kilométer hosszú képződmény legmélyebb pontja 7,7 kilométerre van a felszín alatt – szerinte megfelel ennek a célnak. „Akár 19 billió tonna folyékony szén-dioxidot is tárolhatnánk itt, ami meghaladja a teljes fosszilis tüzelőanyag-kibocsátásból származó gáz mennyiségét” – idézte a New Scientist portál a kutató szavait, aki nem a levegőbe beszél, hiszen ilyen tó természetes körülmények között is kialakulhat. 2006-ban jelentették be, hogy egy japán kormányzati hivatal a Kelet-kínai-tenger mélyén egy üledékkel borított szén-dioxid-tavat fedezett fel.
Ken Caldeira kaliforniai kutató 2008-ban hasonló javaslattal állt elő – ő azt ajánlotta, hogy a gázt az óceánok mélyén kellene feloldani. Ez az elképzelés nem nyerte el a tudományos közösség tetszését, mert a gáz a vízzel reagálva szénsavat képezne, ami növelné a tenger savasságát, ezzel tovább veszélyeztetné az amúgy is fenyegetett tengeri ökoszisztémákat. Caldeira szerint egy mélytengeri szén-dioxid-tó mélyen tartásához valószínűleg fizikai akadály kell. „Hatalmas, műanyagba bugyolált folyadékcseppeket képzelek el, amelyek több ezer évig biztonságosan tárolnák a mélyben az üvegházhatású gázt” – Caldeira gondolatát szintén a tudományos honlap idézte.
Ha egyáltalán megvalósítható az elképzelés, akkor is akad még egy sarkalatos probléma: ki fizeti a költségeket? Kizárólag az ipari államok vagy a fejlődők is beszállnak?
Izlandi példa 2016-ban
Izland egyik legnagyobb erőművének kutatói és mérnökei első alkalommal bizonyították, hogy a kibocsátott szén-dioxid a földfelszín alá pumpálva alig néhány hónap alatt kémiai reakció útján szilárd formában megköthető. A 2012-ben elindított, Carbfix névre keresztelt kísérleti projekt keretében a gázt vízhez keverték, majd az így létrehozott oldatot visszafecskendezték a terület alatt húzódó vulkanikus bazaltrétegbe. Amikor a bazalt szén-dioxiddal és vízzel kerül érintkezésbe – írta meg tavaly az Origo.hu –, természetes kémiai folyamat eredményeképpen a szén-dioxid egy fehéres, krétaszerű ásvány formájában kicsapódik.