Amikor 2015 szeptemberében a Kreml belépett a szíriai polgárháborúba, meglepte a világot. Eltelt egy negyedszázad a szovjet összeomlást követően, és kevesen számítottak arra, hogy a volt szovjet területen az érdekeit egyre aktívabban védő orosz vezetés távolabbi vizekre is kimerészkedik. Bassár el-Aszad rezsimje az összeomlás szélén állt, mivel nemcsak az Iszlám Állam, hanem a saját ellenzéke is szorongatta, miközben a nyugati nagyhatalmak és a szomszédai is az elnök távozását követelték. Az orosz mentőöv az utolsó pillanatban érkezett.
Moszkvának számos stratégiai érdeke fűződik Szíriához. Egyrészt olyan haditengerészeti és légibázisokkal rendelkezik ebben az országban, amelyeket nem nélkülözhet, ha komoly tényezőként jelen akar lenni a világpolitika színpadán. De van egy legalább ilyen fontos gazdasági érdek is, ami az olajárakhoz kapcsolódik, amelyektől az orosz költségvetési bevételek fele függ.
Oroszországnak tehát egyrészt igazolnia kellett, hogy képes a nyugatiak ellenében, fegyvereit bevetve, a világon bárhol megvédeni a saját nemzeti érdekeit. Másrészt a közel-keleti országok vezetői is láthatták: Moszkva rendelkezik a megfelelő erővel és logisztikai háttérrel a fegyveres harcok eldöntéséhez ebben a térségben. Tehát nem ajánlatos az érdekeit figyelmen kívül hagyni. Különösen akkor, ha azok egybeesnek a helyi olajexportőrökével, akik az árakat szintén szeretnék ismét feltornásztatni a százdolláros hordónkénti szint fölé.
A szíriai légteret uraló orosz gépeknek köszönhetően nemcsak az Aszad-rezsim állt talpra, hanem az olajár is, amely a 2016. januári 30 dollár körüli mélyponthoz képest mára megduplázódott. Moszkva nemcsak az olaj drágításán dolgozik, hanem meg szeretné védeni a saját piacait is a közel-keleti versenytársaktól. Ki szeretne zárni minden olyan lehetőséget, amely az orosz nyersanyagok európai értékesítését megzavarhatná. Ez annál is inkább időszerű, mivel a nyugati nagyhatalmakkal folyamatosan romló kapcsolatok mellett az európai vevők is aktivizálhatják az orosz energiahordozók alternatíváinak felkutatását.
Az orosz haditengerészet rakétarombolója a Földközi-tengeren. A nagyhatalom célja a világpolitikai főszerep
Fotós: Reuters
Márpedig a Kreml nem engedheti meg magának legfontosabb exporttermékei legnagyobb piacának elvesztését. Oroszország Iránnal és Törökországgal igyekszik megállapodásra jutni, de a jelek szerint nemcsak Szíria jövőjéről. A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy Igor Szecsinnek, a Rosznyefty elnökének sikerült megszereznie az ellenőrzést az iraki Kurdisztánt Törökországgal összekötő olajvezeték felett, 1,8 milliárd dollárért. Ezzel az orosz állami olajvállalat főszereplővé lépett elő abban a vitában, amely a helyi kurd vezetés és a bagdadi kormány között már régóta dúl az iraki olajexport és főleg annak bevételei szabályozását illetően.
Aligha lehet kétséges, hogy a Kreml részt kér magának az iraki olajmezők kiaknázásából, amihez jól fog jönni az iraki síitákon keresztül igen jelentős befolyással rendelkező irániak szövetsége is. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a napokban úgy nyilatkozott: még nem biztosak abban, hogy Szíriát egyben lehet-e tartani. Legalább ugyanennyire kétséges Irak területi egységének a megőrizhetősége is. Bármilyen konfigurációban is éled majd újjá ez a két ország, az újjáépítéshez szükség lesz az olajkincs kiaknázására, s ebből Moszkva nem szeretne kimaradni.
