– Kínai geológusok a minap bejelentették, hogy összeomolhatott Észak-Korea legfőbb nukleáris kísérleti telepe. Ez lehet az oka az elmúlt hetekben tapasztalható enyhülésnek?
– A mai találkozó előtt egy nappal megszellőztetett kínai információ tulajdonképpen teljesen elhanyagolható, mégpedig azért, mert pár napja egy amerikai forrás olyan műholdfelvételeket tett közzé, amelyeken egyértelműen látszik, hogy érzékelhető aktivitás az említett kísérleti telepen. Egyébként tavaly a Phenjan által szeptember 3-án végrehajtott, legutóbbi földfelszín alatti kísérleti robbantás után pontosan ezek a pletykák uralták a nemzetközi sajtót. A mostani híresztelés inkább az akkori narratívák felmelegítése. Jelentősége pedig egyszerűen nincs, hiszen az észak-koreai rakétaprogram alapvetően politikai célokat szolgál, mégpedig hogy kizsarolja az Egyesült Államokból a közvetlen párbeszédre való hajlandóságot. Phenjan ezt immár harminc éve szeretné következetesen elérni, tehát az észak-koreai stratégiában nincs új a nap alatt. Az elmúlt hónapokban pedig azt láthattuk, hogy Phenjan megvalósította ezt a régóta változatlan stratégiai célját – méghozzá Dél-Korea közbenjárásával.
– Mégis, a dél-koreai Phjongcshangban megrendezett téli olimpia óta vettek 180 fokos fordulatot a fejlemények. Miért éppen most?
– Kim Dzsong Un 2011-ben került hatalomra, az elmúlt hét év pedig lényegében a fiatal vezető imázsának kiépítéséről szólt. A jelek szerint ennyi időre volt szükség, hogy létrehozzák azt az arculatot, amelyet most látunk és tényként kezelünk: vagyis hogy Kim Dzsong Un nem az apja vagy a nagyapja örökségébe belehuppanó tapasztalatlan és nagyon fiatal vezető, hanem egy olyan tekintélyes világpolitikai szereplő, aki gond nélkül megjelenhet egy fórumon az Egyesült Államok elnökével vagy a kínai államfővel. És ez áll az észak-koreai vezető drasztikus súlygyarapodásának hátterében is, hiszen mostanra a több mint 35 kilogrammos felesleggel meghatározhatatlanná vált a tényleges kora, külleme pedig tekintélyt parancsoló lett. Minden bizonnyal mostanra sikerült mindent olyan helyzetbe hozni a rakétaprogram fejlettségétől kezdve a nemzetközi környezetig, hogy megvalósítsák a célkitűzéseket. A helyzet kedvező, hiszen a Trump-adminisztrációt már letesztelték az elmúlt hónapokban, ráadásul Dél-Koreában is balközép vezetés van tavaly május óta, amely a történelemben mindig is a közös nemzeti ügy elhivatottja volt.
– Ennyire következetes lenne a phenjani politika? A nyugati sajtóban pont ezzel ellentétes kép alakult ki Észak-Koreáról és Kim Dzsong Unról.
– Pedig igazából az elmúlt hetekben tapasztalható enyhülés sem tekinthető újdonságnak; az elmúlt húsz évben megfigyelhetők ugyanezek a célkitűzések, valamint a rakétakísérleteket felfüggesztő önkéntes moratóriumok, illetve az is elhangzott már korábban is, hogy Phenjan felhagy az atomhatalmi ambícióival. Utoljára 2001-ben volt ilyen, de például 2007-ben is aláírtak egy dokumentumot az Egyesült Államokkal a nukleáris ambícióik feladásáról. A 2018-as esztendő ráadásul nagyon fontos évforduló, méghozzá mindkét Koreának, hiszen a két állam kikiáltásának 70. évfordulóját ünneplik idén. Ez a dátum pedig már önmagában mélyen elegendő indokot szolgáltat mindkét oldalon, hogy megpróbáljanak eredményeket elérni. Főleg, hogy Kim Dzsong Un motivációja az, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe egy nagy tett végrehajtásával, ami sem az apjának, sem a nagyapjának nem sikerült: a koreai háború formális lezárása. Ráadásul Donald Trump ambíciója is egyértelműen a történelemcsinálás, a körülmények tehát adottak.