- Reggel 9 órakor a migránsok egy csoportja tüntetni kezdett Belgrád központjában, az Infoparkban levő táborban
- A kívülről érkező férfiak fizikailag bántalmazták a parkban reggeliző és tüntetni nem akaró többi migránst
- A helyszínről tudósító szerb lapok szerint a lázadás hátterében a Calais-i zavargásokból is jól ismert No Borders csoport áll
- Később több mint 300 migráns, szinte kizárólag 30 körüli férfi indult meg északra a magyar határ felé
- Magyarországról érkezett emberek már napok óta hitegetik, hogy a népszavazás után megnyílik a magyar határ
- Két titokzatos nőt védenek a migránsok menetoszlopában
- Szerbia északi területein több száz migráns csatlakozhat a menetelőkhöz
A Blic.rs szerint a migránsok egy „nagy csoportja” indult el gyalog a park melletti úton a magyar határ felé. A tüntetés előtt egymással tűztek össze a buszpályaudvar melletti parkban összegyűlt migránsok. Egy csoportjuk szidalmazta, majd megtámadta azokat, akik nem akartak tiltakozni. Megtámadták a migránsokat információkkal ellátó segélyközpont, az Info Park munkatársait is. A helyszínen tartózkodó rendőrök nem léptek közbe.
A No Borders csoport, amelyet az osztrák és a brit média is összefüggésbe hozott a Calais-nál történt zavargásokkal, az internetes oldalán kiemelt helyen reklámozta a Soros Györgyhöz köthető W2eu, azaz Welcome to Europe nevű szervezetet.
A történtek miatt az Info Park bezárta ottani irodáját, és táblát tett ki rá, amelyen az a felirat olvasható, hogy „a bajkeverők miatt nincs több segítség”.
Az Info Park tájékoztatása szerint az incidensben senki sem sérült meg. Egy ember horzsolásokat szerzett a dulakodásban.
A taxisok azt mondták, hogy a park melletti Nemanjina utcát tíz percre lezárták az incidens miatt.
A lap úgy tudja, hogy a tiltakozás szervezői a Ne legyenek határok (No borders) nevű csoportból valók, akik már korábban is szerveztek tüntetéseket a szerbiai fővárosban. A migránsok egyelőre Újbelgrádon át a szerb főváros melletti Zimonyig (Zemun) jutottak.
A Blic című szerb napilap szerint a határ felé gyalog elinduló migránsok legfeljebb harminc éves férfiak, s a csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a határ megnyílik előttük. Egyikük elmondta, tudják, hogy hosszú út áll előttük a határig, ezért lehet, hogy vonatra szállnak.
M1: Útközben százak csatlakozhatnak a menetelőkhöz
Az M1 tudósítója szerint a bevándorlók közül nagyon sokan hátizsákkal vannak, és többen is azt mondták, hogy gyalog vágnak neki a magyar határnak. A bevándorlók egy része azóta már átkelt a Száván, elhagyta Belgrádot, és a magyar kerítés felé tart, hogy ott tiltakozzon és követelje a határ megnyitását. Nagyjából háromszázan lehetnek – mondta a tudósító, aki szerint 4-5 nap alatt érhetnek Horgosra. Sidnél vagy Szabadkánál, ahol nagyjából 600 bevándorló várakozik, van esély arra, hogy csatlakozzanak az úton lévő tömeghez.
Két titokzatos nő a menetelők között
A belgrádi Blic tudósítója a többségükben 30 év körüli férfiak csoportjában két nőt vélt felfedezni. Szívesen beszélgetett volna velük, de ők sem akartak nyilatkozni, a körülöttük levő férfiak pedig védték is őket. A Blic emlékeztet arra, hogy a vonuló migránsok már korábban említették, hogy néhány ember az ENSZ-től érkezett, hogy segítse őket. A két nőről annyit tudott meg a szerb lap munkatársa, hogy afganisztániak.
Az előkészítés már korábban elkezdődött
Az M1 Híradójának tudósítója szerint már szombat este olyan információ terjedt el a Szerbiában táborozó migránsok között, hogy a magyarországi népszavazást követően hétfőtől megnyitják a határt a számukra.
„Allah segítségével átjuthatunk a határon”
És nem véletlenül kezdtek el bízni a Belgrádban várakozó migránsok a röszkei nyitásban. Később nyilatkozott egy afganisztáni férfi, aki elmondta, Magyarországról érkezett emberek biztatták őket a küszöbön álló jó hírrel.
Megszólalt a befogadóközpont vezetője: Anarchisták hergeltek
A belgrádi Vecernje Novosti napilap portáljának nyilatkozott a reggeli és délelőtti történésekről a Belgrád központjában lévő befogadóközpont vezetője, Vladimir Sjekloca. Elmondása szerint anarchisták egy csoportja személyes érdekek által vezérelve hergelte fel a migránsokat. Az anarchisták nem akarják, hogy a migránsok befogadóközpontokban legyenek. A tüntető csoport egyszer már elindult a magyar határ felé, majd visszatértek, és ekkor támadtak az ott békésen reggelizőkre. „Attól tartunk, hogy a migránsok manipuláció áldozatai és a hosszú menetelés – amire rávették őket – akár az egészségüket is veszélyeztetheti. Amint ez megtörtént már, amikor – vélhetően ugyanazok az anarchisták – éhségsztrájkra vették rá őket” – mondta a vezető.
Júliusban több mint száz migráns kezdett éhségsztrájkba Belgrádban, ám nem a szerbiai körülmények miatt tiltakoznak, hanem a Bulgáriában tapasztalt rossz bánásmód, valamint amiatt, hogy nem tudnak tovább menni Magyarország felé. Az akkor a magyar határig eljutott migránsok között is volt éhségsztrájk Horgosnál.
Július közepén már volt egy hasonló kísérlet
Szerbiában a nem hivatalos adatok szerint 7-10 ezer migráns tartózkodik, ők Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 bevándorló menedékkérelmét veszik át.
Július közepén szintén több száz migráns indult útnak gyalog a magyar határ felé a szerb fővárosból, akkor egy nap után feladták a 200 kilométeres gyaloglást, és vonattal, valamint autóbuszokkal folytatták útjukat a szerb-magyar határig.
Éjszaka sem állnak meg a menetelő migránsok
Az M1 Híradójának tudósítója szerint késő délutánig – 17 óráig – 31 kilométert haladtak a Belgrádból indult migránsok. Elmondásuk szerint a menet aludni sem áll meg éjszaka, csak kisebb pihenőket tartanak.