Amikor megjelentek az olcsó utakat kínáló járatok, könnyű volt éles választóvonalat húzni közéjük és a teljes szolgáltatást nyújtók közé. A fapadosok csak a szükséges minimumot nyújtották a jegy áráért: osztatlan utastér egyforma ülésekkel, ingyenétel, csomagkedvezmény és a csatlakozó járatok figyelembe vétele nélkül. A hagyományos társaságok csak kapkodták a fejüket, miként tudnának költségben versenyezni az új jövevényekkel. Nos, meg sem próbálták, inkább üzletpolitikát változtattak, s elkezdtek üzletemberek utaztatására, valamint a tengerentúli járatokra összpontosítani. Itt azonban még nincs vége a történetnek; a versenypiac gyorsan változik, s ehhez katalizátorként szolgál a világgazdaság jelenlegi gyengélkedése.
A diszkonttársaságok némiképp felturbózták üzleti modelljük egynémely elemét, s ezzel már be tudtak furakodni a hagyományos cégek felségterületre. A Ryanair például ejtette kis hasznot hozó, másodlagos városokba irányuló járatait, s elkezdett nagy légiforgalmi központok felé repülni. S ezzel már meg is fogta a fő vonalakon repülni kívánó, de kispénzű üzleti ügyfeleket. Így lassanként feledésbe merültek a fapados járatok köré csontosodott dogmák, a hibriddé vált diszkontok ma már valahol félúton vannak régi önmaguk és a teljes szolgáltatást nyújtó hagyományos társaságok között.
Ma már a diszkonttársaságok is elkezdtek csatlakozni a nemzetközi helyfoglaló rendszerhez, amelyet számos céges ügyfél használ, s többen saját törzsutasprogramot is bevezettek. Mindez persze újfent megszorongatja a hagyományos utasszállítókat, amelyek rövid távú járataikra vannak utalva ahhoz, hogy az utasokat a nagyobb nyereséget termelő tengeren túli járataikra hordják. S hogy még olajozottabban menjen a dolog, a tradicionális társaságok létrehozták saját diszkontjárataikat.
