2024. május 29., szerda, Magdolna napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://www.magyaridok.hu/kulfold/merkel-kitart-menekultpolitikaja-mellett-955438/

Merkel kitart a menekültpolitikája mellett

MTI
Kiállt az elmúlt hónapokban követett menekültpolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim menekülteket. A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is.

A német közszolgálati tévé Tudósítás Berlinből című műsorában Merkel reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagjai megegyezésre jutnak majd a migrációs válságból adódó, megoldásra váró kérdésekről, köztük arról, miképp osszák el igazságosan a menedékkérőket az unió 28 tagországa között.
„A maga részét mindenkinek meg kell tennie” – mondta -, ugyanakkor nem zárta ki, hogy egyes országok kevesebb migránst fogadjanak be, ha ehelyett pénzügyileg nagyobb szerepet vállalnak.

A megoldás mikéntjének kérdésében van „néhány ország, amely nem annyira akar ebben részt venni, és mások, akik nyitottak” – mondta a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető politikus. „Az azonban nem fog menni – hangsúlyozta -, hogy egyes országok kijelentik, hogy egyáltalán nem akarunk muszlimokat az országunkban. Függetlenül attól, hogy az humanitárius szempontból szükséges-e vagy sem.” Erről továbbra is beszélni kell – mondta.
Az EU és Törökország által kötött menekültügyi megállapodást minden partnerország helyesnek és fontosnak nevezte – fűzte hozzá Merkel, aki az elmúlt napokban az EU számos kételkedő állam- és kormányfőjével folytatott tárgyalásokat.

A kancellár kijelentette, hogy a törökországi puccskísérletet követő fejlemények ellenére folytatni kell Ankarával a tárgyalásokat.
„Ha az emberek nem beszélnek egymással, hanem mindig csak egymásról, az a diplomáciában a legtöbb esetben semmilyen különösebben jó eredményre nem vezet” -fogalmazott. A tárgyalások és az újabb és újabb találkozók a török politikusokkal fontosak – mondta, mindazonáltal nem tett említést egy esetleges törökországi látogatásáról.

Merkel jogosnak mondta, hogy a török vezetés elvárta a puccs elítélését. Másfelől örömét fejezte ki afelett, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hajlandó beszélni arról, hogyan bánjanak a puccs után bebörtönzött emberekkel. A kancellár, akinek a török származású német állampolgároktól nagyobb lojalitást sürgető kijelentését sok bírálat érte az elmúlt napokban, most kifejtette, abból indul ki, „hogy a Törökországban kialakult konfliktust, nem (…) szabad Németországba behurcolni”.

Szavaival nyilvánvalóan arra utalt, hogy a július 15-i törökországi puccskísérlet óta feszültségek keletkeztek a németországi török közösségen belül Erdogan elnök, illetve a puccsért Erdogan által felelőssé tett Fethullah Gülen hitszónok hívei között.

A CDU élén álló Merkel az ARD-nek adott tv-interjúban továbbra is nyitva hagyta azt a kérdést, hogy versenybe száll-e újra a kancellári címért a jövő év őszén esedékes szövetségi választásokon. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy „a megfelelő időben” meghozza az erre vonatkozó döntést.
A dpa német hírügynökség előzőleg kormányzati és pártkörökre hivatkozva azt írta, hogy Merkel legkorábban a december eleji esseni pártkongresszuson ismerteti döntését, míg a Der Spiegel című hetilap arról számolt be, hogy csak 2017 tavaszán van kilátás erre.

2019. február 6-tól a Magyar Nemzet néven jelenünk meg. Az oldal elérhetősége www.magyarnemzet.hu. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint (február hatodika után) IDE kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad!)

Kiemelt

Tükörkép
Talán nem könnyelmű kijelentés minden idők legnépszerűbb szabadidős elfoglaltságának nevezni a kártyázást. Napjainkban is tízmilliók ülnek a kártyaasztalokhoz.

Poszt-trauma

„Celebügyvéd” bosszankodik Orbán Viktor miatt
Persze csak mint „független”.

Poszt-trauma

A fake news média hatalmas pofont kapott
Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók.

Poszt-trauma

Az ECHO TV munkatársa helyre tette a kekeckedő jobbikosokat
Így maradnak érv nélkül, ha értelmes beszélgetőtárssal találják szemben magukat.

Poszt-trauma

Lukácsi hangján szólalt meg Beer
A püspök szerint nemes célok vezérlik a ballibeket?

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.