Steffen Seibert kormányszóvivő szerint a kancellár telefonon beszélt Henriette Rekerrel, Köln főpolgármesterével. A beszélgetés során Merkel felháborodásának adott hangot a visszataszító szexuális támadások miatt, amelyek – mint fogalmazott – a jogállam kemény válaszát követelik.
A kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bűnösök kilétét a lehető leggyorsabban és a lehető legteljesebben feltárják, illetve tekintet nélkül származásukra vagy egyéb hátterükre megbüntessék őket.
A német kancellár tájékozódott a válságtanácskozás eredményeiről, amit Köln főpolgármestere hívott össze a nap folyamán. A rendkívüli találkozón Henriette Reker mellett többek között a kölni és a szövetségi rendőrség illetékesei, valamint Guido Kahlen városigazgató vett részt. Merkel ugyanakkor információkat kért Thomas de Maiziere német belügyminisztertől is a nyomozásokról.
A német hatóságoknak nincsenek értesüléseik arról, hogy migránsok voltak a támadók – hangsúlyozta a kölni főpolgármester a nap folyamán, és hozzáfűzte, hogy az ilyen jellegű találgatásokat „teljesen megengedhetetlennek” tartja.
Andreas Scheuer, a CDU bajorországi testvérpártjának, a CSU-nak a főtitkára ugyanakkor követelte a nőket molesztáló migránsok azonnali kiutasítását Németországból. „Tűrhetetlen, hogy fiatal migránsok nőket támadjanak meg szexuálisan és meglopják őket a német nagyvárosokban éjszaka a nyílt utcákon, és köztereken” – mondta a politikus a Rheinische Post című lapnak. „Ha a menedékkérők, vagy migránsok ilyen támadásokat követnek el, akkor az a vendégjog kirívó semmibevétele, és csakis a Németországban tartózkodásuk végét vonhatja maga után. Aki nem tartja be az együttélés szabályait, egyebek mellett nem ismeri el a nők iránti tiszteletet, az nem kaphat helyet itt Németországban, a társadalmunkban”.
Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitány szerint a hatóságoknak egyelőre nincsenek információik az elkövetőkről és azok számáról sem, azt azonban hozzátette, hogy – mint fogalmazott – „nincs szó ezer elkövetőről”. Albers úgy fogalmazott: volt egy csoportosulás, és abból néhányan bűncselekményeket követtek el.
A támadásokra válaszul Kölnben megerősítették a tömegrendezvényekkel kapcsolatos biztonsági intézkedéseket. „Közösen intézkedéseket dolgoztunk ki, hogy ilyen incidensek ne forduljanak többé elő. Ugyanolyan fontos az is, hogy az ilyen incidensek ne ássák alá karneváli ünnepségeinket – mondta Reker, aki hangsúlyozta, hogy a karneválokon a nők és lányok számára szavatolni kell a biztonságot. ”Nem akarunk ellenőrizetlen területeket Kölnben„ – jelentette ki.
Albers a karnevál kapcsán megjegyezte: fokozzák a rendőrség jelenlétét, ami egyenruhás egységek mellett civilruhás erőket is jelent, illetve mobil videomegfigyelő berendezéseket is felállítanak. Szilveszter éjszaka mintegy ezer – szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint ”kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származó„ – férfi gyűlt össze a kölni főpályaudvar környékén és számos nőt molesztáltak és megloptak.
Hamburgban is nyomoz a rendőrség az észak-németországi város vigalmi negyedében ugyancsak szilveszter éjszaka történt hasonló incidensek miatt, amelyek során többek között verbálisan inzultáltak, fogdostak nőket, valamint elvették mobiltelefonjukat, okmányaikat és pénzüket csoportokba verődött, feltehetőleg észak-afrikai támadók.