Roque M. 2016 áprilisában kezdett dolgozni a német BfV belföldi titkosszolgálatnál, ami valójában az Alkotmányvédelmi Hivatal német megfelelője. A férfi feladata a szalafista csoportok online megfigyelése volt. Saját jellemzésében ez „mókás” feladat volt. A férfi azonban egy idő után unatkozni kezdett, és hamis szélsőjobboldali és iszlamista profilokat hozott létre a közösségi médiában, és ezekkel a kamu profilokkal posztolgatott.
Mint kiderült, azért sem volt annyira vicces a férfi tevékenysége, mivel 2014-ben áttért az iszlám hitre. Roque M. internetes álprofiljai egyébként azután keltették fel a hatóságok figyelmét, miután arra biztatott radikális muszlimokat, hogy támadják meg a BfV kölni irodáját.
A 888.hu az AFP hírügynökségre hivatkozva idézte szavait: „Sosem találkoztam iszlamistákkal, sosem tennék ilyet. Az egész egy játék volt”.
A szolgálatok a kölni iroda megtámadása után kezdtek el nyomozni a férfi kiléte után. A vizsgálat megdöbbentő eredményeket hozott: a több szélsőséges profil mögött egyetlen férfi állt, aki korábban melegeknek szánt pornófilmek főszereplője volt, legutolsó filmjét 2011-ben készítette. A meleg pornósztár emellett házas, négygyermekes családapa is egyben, és az is kiderült, hogy a BfV munkatársa.
A német szolgálat ezután csalival tesztelte, hogy Roque M. valóban átállt-e az iszlamistákhoz. A BfV egyik munkatársa dzsihadistának adta ki magát és arra a kérte az egykori meleg pornósztárt, hogy adjon át neki titkos adatokat. A férfi eleget tett a kérésnek, ráadásul még fel is fedte valódi személyazonosságát a művelet alatt. Roque M. csuklóján ekkor kattant a bilincs.
Még megdöbbentőbb volt, hogy a tárgyalás során kiderült: a férfi igazgatósági tag volt gyermekei katolikus iskolájában.
Az üggyel kapcsolatban sok kritika érte a BfV-t, ám az ügynökség szerint az a tény, hogy Roque M. időben lebukott, mielőtt még komolyabb kárt okozott volna, azt mutatja, hogy a cég belső ellenőrzési rendszere megfelelően működött.
A legsúlyosabb vádakat ejtették a férfivel szemben, így megússza egy évnyi felfüggesztett börtönnel.
A teljes cikket a 888.hu oldalán olvashatják.