Egy orosz illetékes szerint „csaknem megoldották” amerikai tárgyalópartnerével az Egyesült Államokban bezárt orosz diplomáciai ingatlanok körül kirobbant, és immár fél éve húzódó vitát, de a két fél mégsem tudott pontot tenni az ügy végére. – Majdnem, majdnem… – felelte újságírói kérdésre Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, miután Thomas Shannon amerikai államtitkárral tárgyalt Washingtonban.
A moszkvai külügy tegnap azt közölte: továbbra is fenntartják a válaszlépés lehetőségét, ha Washington nem rendezi mielőbb a kérdést. Moszkvában a napokban erre a hétre ígérték az orosz diplomáciai választ. Orosz tisztségviselők arra számítottak, hogy Shannon konkrét javaslatokkal áll elő. De megfigyelők felhívják a figyelmet arra: elképzelhető, hogy az oroszok inkább kivárnak, mert a Kreml bízik a kétoldalú kapcsolatok jobbra fordulásában Vlagyimir Putyin elnök és amerikai kollégája, Donald Trump hamburgi találkozóját követően.
Tavaly év végén a távozó Barack Obama vezette amerikai kormány az állítólagos orosz hekkertámadások miatt kiutasított 35 orosz diplomatát és lefoglalt két, egyébként orosz tulajdonú létesítményt. Az egyik Washington közelében, Marylandben, a másik a New York-i Long Islanden található. Pihenőhelyekről, afféle „dácsákról” van szó, de az amerikaiak szerint ezekben orosz hírszerzési tevékenység folyt.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint a létesítmények mindig diplomáciai mentességet élveztek, így lefoglalásuk a diplomáciai kapcsolatokról szóló, 1961-es bécsi konvenció legdurvább megsértése. De Putyin elnök korábban úgy döntött – mégpedig „nagyvonalúan” visszautasítva a külügynek a reciprocitás elvét szem elől tartó, hasonló mértékű kiutasításokra vonatkozó javaslatát –, hogy nem torolják meg rögtön Washington lépését. Putyin egyúttal meghívta az amerikai diplomatákat a Kreml újévi fogadására.
Az oroszoknak vannak ütőkártyáik. Zaharova szerint túl sok amerikai kém tevékenykedik diplomáciai álca alatt Moszkvában, ezért válaszlépésként elképzelhető, hogy néhányukat kiutasítják. – Az amerikai misszió égisze alatt túl sokan dolgoznak a CIA-nek és a Pentagon hírszerzésének, és tevékenységük nem egyeztethető össze diplomáciai státusukkal – mondta. Moszkvában az amerikai diplomáciai képviseleten lévők létszáma jelentősen meghaladja a Washingtonban dolgozó oroszokét. Az oroszok sérelmezik azt is: Amerikában nem adnak vízumot a diplomatáiknak, akik a kiutasítottak helyére léphetnének. A Kreml moszkvai amerikai létesítményeket is bezárathat.