Thomas de Maiziére német belügyminiszter után a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) is megerősítette, hogy az ország egyre hatékonyabb terrorellenes küzdelmet folytat. A Süddeutsche Zeitung a BKA adataira hivatkozva arról tájékoztatott: a Németországban élő 720 terrorgyanús személy fele korántsem veszélyes, és kicsi az esélye, hogy valaha is terrorcselekményre szánnák rá magukat. A képbe csupán az rondít bele, hogy a vizsgált iszlamisták másik fele viszont a ténylegesen kockázatot jelentő kategóriába sorolható.

Tizenegy emberrel végzett tavaly a berlini halálkamion
A frissen nyilvánosságra hozott adatokat egy egészen új, Radar-ite néven futó rendszerrel nyerték, amely 73 szempont alapján dönt arról, hogy a vizsgált személy mennyire veszélyes a német közbiztonságra nézve. A fokozatos besorolás némiképp megkönnyíti a terrorellenes egységek munkáját, hiszen tudható, hogy kiknek kell kitüntetett figyelmet szentelni. Ez alapján Németországban jelenleg 96 mérsékelt veszélyt jelentő és 27 szembetűnően kockázatos személyről van tudomás, míg 82 iszlamista tartozik a legmagasabb veszélyességi kategóriába.
Mindenképp az új vizsgálati rendszer mellett szól, hogy a németek Anis Amri – a 2016-ban a berlini karácsonyi vásáron tömegbe hajtó iszlamista – adataival is elvégezték a tesztet, amely a legmagasabb rizikófaktort jelezte a merénylőnél. Mint ismert, a tavaly decemberi terrortámadást megelőzően a hatóságok, bár ismerték a tunéziai férfit, mégsem láttak benne különösebb kockázatot.
Amri a zsúfolt karácsonyi vásáron egy lopott kamionnal hajtott a tömegbe, tizenegy személyt halálra gázolt, majd napokkal később Olaszországba szökött, ahol a rendőrök egy tűzpárbaj során végeztek vele.
Az ország történetének egyik legsúlyosabb terrortámadása megrázta Németországot, ahol újra célkeresztbe került Angela Merkel és a nyitott határok politikája, hiszen a terrorista 2015-ben menedékkérőként érkezett Európába. Merkelt egy évvel a merénylet után sem kímélik: a terrortámadásban elhunyt áldozatok hozzátartozói szerint a kancellár a legkisebb együttérzést sem mutatta feléjük. – Lassan egy év telt el a támadás óta, és Ön sem írásban, sem személyesen nem fejezte ki a részvétét felénk.
Ez alapján azt kell gondolnunk, hogy Ön nem alkalmas a tisztségével járó kötelezettségek elvégzésére – írták az áldozatok családtagjai pár hete Merkelnek egy levélben, amelyet a The Local hírportál idézett. A politikus asszony mentségére legyen mondva, hogy tegnap (majdnem napra pontosan egy évvel a merénylet után) első alkalommal találkozott a gyászoló rokonokkal.