Az emberek egyre hosszabb ideig élnek, de a végtelenségig nem bővülhet ez a folyamat. A fejlett világban (hiteles dokumentumokkal bizonyíthatóan) 120 évnél hosszabban mindössze két ember élt: az 1986-ban elhunyt japán Sigecsijo Izumi (120 évet és 237 napot), valamint az 1997-ben meghalt francia Jeanne Louise Calment (122 évet és 164 napot). Ez az élethossz azonban még a bolygó szerencsésebb részén is kivételesnek számít. „Nagyon úgy tűnik, hogy elértük az emberi élettartam felső határát” – nyilatkozta a The New York Timesnak Jan Vijg, a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatója, aki szerint néhány kivételtől eltekintve az emberek legfeljebb 115 évig élhetnek. (Vijg és végzős hallgatói, Hsziao Tung és Brandon Milholland e témában született cikke a Nature-ben jelent meg.)
Az életkor kitolódása Európában és a fejlett világban a XVIII. században indult meg, de jelentős áttörés a XX. században következett be, amikor a várható élettartam a kétszeresére nőtt. A fejlődő országokban azonban – ahol ma már a népesség több mint 80 százaléka él – lényegesen visszafogottabb ez a folyamat. Míg a fejlett térségekben a várható élethossz elérheti akár a 80 vagy a 90 évet is, addig a fejlődő országokban – például az Afrika déli részén fekvő Szváziföldön, ahol a lakosság 39 százaléka HIV-fertőzött – ennek a felét sem. Az Egyesült Államokban például egy 1900-ban született gyermek várható élettartama 50 év volt, ma meghaladja a 79 évet, Japánban pedig ez az érték már 83 év. A KSH adatai szerint hazánkban 2014-ben 76 év volt az átlagos várható élettartam. Az újszülöttek napjainkban a világon átlagosan 67 év megélésére számíthatnak.
A változásokban alapvetően az életkörülmények javulása játszott szerepet. A kedvezőbb körülmények közé születő, iskolázottabb, magasabb életszínvonalú, fejlettebb egészségi kultúrájú országokban világra jövő újszülöttek életkilátásai összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a fejlődő országokban. De meddig élhet az ember? Erről a kérdésről évtizedek óta vitáznak a szakemberek. A Nature-ben most publikáló Jan Vijg szerint a 115 év a felső határ, mások szerint nincs értelme az ilyen jellegű kijelentéseknek. James W. Vaupel, a dán Max Planck Odense Központ igazgatója például nevetségesnek tartja az efféle kijelentéseket, egyúttal nem érti, hogy vezető tudományos lapok miért jelentetnek meg ilyen jellegű cikkeket.
Vijg és munkatársai több ország statisztikai adatait böngészve arra voltak kíváncsiak, hogy az elmúlt évtizedekben miként változott egy adott korosztály várható élettartama. Például a nyolcvanévesek hány éven át éltek még és mennyit a kilencven- és a százévesek. Az adatokból arra következtettek, hogy a várható élettartamot leíró görbe 115 év körül éri el a maximumát – 1968-ban ez még 111 év volt, az 1990-es évek közepén 115 év és azóta sem emelkedett. Elvileg egy-két ember ennél tovább is élhet, de a matuzsálemek döntő többsége legfeljebb ennyi idővel számolhat. Mert bármilyen optimálisak is a körülmények, az emberi szervezet egy pont után megadja magát. Az egyik elmélet szerint evolúciós szempontból azért van értelme a halálnak, mert az egyén így biztosít helyet a következő generációnak. Bizonyos életkor felett az egyén halála vélhetően utódai túlélési esélyeit növeli.