A japán északkeleti részén kedden kipattant 7,4-es erősségű földrengés a fukusimai atomerőműben most nem okozott bajt. A japán szakszolgálat szerint ez a rengés a 2011. március 11-i 9-es erejű földmozgás egyik utórengése volt. Az akkori földmozgás és az azt követő – tízméteres hullámokkal lecsapó – szökőár következtében sérült meg a fukusimai atomerőmű három reaktora. Az MTI jelentése szerint a mostani földrengést követően ideiglenesen leállt az atomerőmű kiégett fűtőelemeit tartalmazó medence hűtése, de radioaktív szivárgás veszélye nem fenyegetett, a hűtést hamar helyreállították. (Az erőmű 2011 óta nem működik, de a fűtőelemeket így is hűteni kell.) Csupán néhány órával a japán rengés után földmozgást regisztráltak Új-Zélandon is. Az 5,4-es fokozatú földrengés epicentruma ezúttal az Északi-sziget partjaitól nagyjából 70 kilométerre, mintegy 30 kilométeres mélységben volt.
Az országot alkotó másik nagy szigetet, a Déli-szigetet november 14-én rázta meg 7,8-as erősségű földrengés. (Azóta több mint kétezer, 3-asnál nagyobb erősségű földmozgás történt, és még mindig nincs megállás.) Az új-zélandi földrengés több, a megszokott földmozgásoktól eltérő jelleget mutatott. Például kis erősségű földmozgással indult, majd jó egy perc után érte el a legnagyobb intenzitását. Az is különös, hogy a legnagyobb töréses elmozdulás nem az epicentrum környezetében, hanem attól jó száz kilométerre északra történt.
– A térségben 1950 előtt több nagy földrengés is volt, ezt követően nyugodttá vált a terület. Ez a nyugalom 2009-ben szakadt meg, és úgy tűnik, hogy most egy újabb intenzív földmozgásos időszak kezdődött – tájékoztatta lapunkat Harangi Szabolcs, az MTA–ELTE vulkanológiai kutatócsoport vezetője, aki szerint ez a földmozgás tulajdonképpen kettő az egyben volt. Ez azt jelenti, hogy két eltérő jellegű jelenségből állt: egy egymásra tolódó és egy egymás mellett elcsúszó földrengéspárból. Az erős földmozgás mintegy két percig tartott, azaz meglehetősen hosszú volt.
Helyenként egy métert változott a felszín
A modern GPS-adatok segítségével részleteiben is sikerült rekonstruálni a tektonikai mozgásokat. Ezek segítségével kiderült, hogy a Campbell-fok, amely a Déli-sziget legészakibb pontja, két métert mozgott el észak-északkeleti irányba, miközben majdnem egy métert emelkedett. A földrengés központjához közeli Kaikoura város is egy métert észak felé mozgott és 70 centimétert emelkedett – másodpercek alatt! A földrengés Új-Zéland távolabbi területein is változásokat idézett elő, amelyek néhány centiméteresek voltak. Emellett 80-100 ezer kisebb-nagyobb lejtőcsuszamlás is történt, amelyek helyenként utakat, síneket vágtak át, vízfolyamokat gátoltak el, ami jelentős árvízveszélyt jelenthet, amennyiben ezek a gátak átszakadnak.
A Kaikoura és a Campbell-fok közötti partvidék 0,5-2 méteres megemelkedése azt jelenti, hogy az egykori sekély tengeri aljzat egy része a felszínre került, ezzel a szárazföld nagysága megnőtt. Ennek oka, hogy egy ferde vető mentén a szárazföldi terület feltolódott (ez valahol nem más, mint a hegységképződés egy piciny eleme). Ez nem teljesen ritka esemény, Új-Zélandon korábban is történtek ilyen elmozdulások. A Tűzhányó.blogspot.hu szakportálon a jelenségről részletesen beszámoló Harangi Szabolcstól tudjuk, hogy 1931-ben egy hasonló nagyságú földrengés során Napier város közelében 1-2 méteres függőleges eltolódás történt, ennek köszönhetően jött létre az új szárazföldön a település közeli repülőtér. Korábban, 1855-ben a szigetország fővárosa, Wellington nagy része emelkedett hasonló mértékben, ahol végül egy fontos útvonal létesülhetett.
