Az Európai Unió csak abban az esetben járul hozzá, hogy Franciaország költségvetési deficitje a jövő évben meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) Brüsszel által megszabott három százalékát mint plafonértéket, ha ez csak egyszeri esemény lesz – jelentette ki tegnap Günther Oettinger, az Európai Bizottság (EB) költségvetési biztosa.
Párizs a múlt héten közölte, hogy államháztartási hiánya a GDP eredetileg tervezett 2,8 százalékáról 3,2 százalékra fog emelkedni, miután Emmanuel Macron pluszösszegeket ígért a gazdaságpolitikája ellen tüntető sárga mellényesek megbékítésére. Akkor Oettinger az ilyenkor szokásos túlzottdeficit-eljárás megindítására szólította fel az EB-t, szerinte ugyanis a francia kormány 11 éve folyamatosan megszegi a közösségi költségvetési szabályokat.
– A pluszpénz, amit most Macron megígért, nem egyszeri karácsonyi ajándék, hanem állandó szerkezeti költség – hangoztatta a biztos egy héttel ezelőtt az Express című brit lap szerint. Macron tízmilliárd eurós „szeretetcsomagjában” többek között szerepel az üzemanyag és a 2000 euró alatti nyugdíjak tervezett adóemelésének visszavonása, valamint a minimálbér emelése.
Egy hét alatt – úgy látszik – Brüsszel némileg megenyhült a kérdésben, ugyanis Oettinger tegnap a Funke médiacsoport lapjainak a Reuters szerint úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel csak azzal a feltétellel tűri el a hiányhatár átlépését, ha ez csak egyszeri kivétel lesz, s nem folytatódik 2019 után. A biztos úgy vélte, „Macron elveszítette a tekintélyét azzal, hogy átlépte a háromszázalékos határt, ám ezzel együtt az Európai Unió elkötelezett támogatója maradt”.

Oettinger egyelőre nem indít túlzottdeficit-eljárást
Fotó: Reuters
Oettinger azt is közölte, hogy az EB már hetekkel ezelőtt átvizsgálta a francia büdzsét, de ezt most nem fogja újra megtenni. – A fontos az, hogy Macron tartsa magát reformtervéhez, különösen ami a munkaerőpiacot illeti, s tartsa Franciaországot a növekedési pályán – mondta.
Olaszországgal nem voltak ilyen elnézők a brüsszeli bürokraták. A római kormánnyal kérlelhetetlenül átíratták a költségvetést, pedig annak hiánya messze volt a három százaléktól. Igaz, az EB inkább a hatalmas méretű államadósság növekedésétől tartott a kormány hangulatjavító intézkedései miatt.