Könnygázt és hanggránátokat is bevetett a francia csendőrség, amikor hétfőre virradóra megkezdte – a tervek szerint napokig tartó – műveletét egy fel nem épült repülőtér területfoglalóinak eltávolítására, akik viszont meggyújtott gumiabroncsokkal igyekeztek feltartóztatni a páncélozott hatósági járműveket.
A nyugat-franciaországi Notre-Dame-des-Landes-ban hosszú évek óta megtelepedtek a radikális környezetvédők, anarchisták és kapitalizmusellenes földfoglalók, akik ellenzik a már több mint ötven éve eltervezett regionális repülőteret, de annak ellenére nem tágítanak onnan, hogy az talán soha nem épül meg. Bár Emmanuel Macron francia elnöknek a reptérépítés az egyik választási ígérete volt, de nemrég a kormány ismét leállította azt, ezúttal állítólag véglegesen. Becslések szerint a tervek lefújása a kártalanításokat és a rekultivációt is számítva 600 millió eurót emészthet fel, ami akár nagyobb kiadást is jelenthet a büdzsének, mintha megépítenék a légikikötőt.
Franciaország egyébként a regionális repülőterek hazája: egy összesítés szerint míg a németeknél négymillió főre jut egy reptér, náluk 400 ezerre. Pár éve – egy vitatott helyi népszavazáson – 55:45 arányban a megépítés mellett döntöttek a környékbeliek. Most a területen mintegy 2500 csendőr néz farkasszemet 250 tüntetővel a francia hírportálok beszámolója szerint.
– Rendkívül dühösek vagyunk az otthonaink lerombolása miatt. Nem tágítunk – közölték a területfoglalók.

A tavaly megválasztott köztársasági elnök ígéreteivel és a társadalom elégedetlenségével szembesül
Fotós: Reuters
– Helyre kell állítani a törvényességet – fogalmazott Gérard Collomb belügyminiszter, aki ugyanakkor önmérsékletre szólította fel a rendfenntartókat. Sérüléssel járó erőszakról eddig nem érkezett jelentés.
A felfokozott társadalmi feszültségek közepette Macron elnökségének eddigi legnehezebb hete elébe néz – írta hétfőn a svájci Le Temps. A tizenegy hónapja megválasztott államfőnek, akinek népszerűsége csökkent – egy friss felmérés szerint a közvélemény 40 százaléka támogatja a politikáját, míg 56 százalékuk helyteleníti –, az elhúzódó vasúti sztrájk is fejfájást okoz. A mintegy 140 ezer főt foglalkoztató, eladósodott állami vasúttársaság, az SNCF reformjáról szóló törvényjavaslatot a jövő héten tárgyalhatja a nemzetgyűlés, a párizsi parlament alsóháza.
A kormány a többi közt a jövőben munkába álló vasutasok kedvezményes nyugdíjkorhatárát akarja eltörölni. A szakszervezetek ugyanakkor a nyárba nyúló, időszakos munkabeszüntetésekkel akarják megtörni a kormány akaratát. Macron a szintén nem túl népszerű miniszterelnökre, Édouard Philippe-re hagyta az SNCF-ügy kommunikációját, de csütörtökre maga is egyórás tévéinterjút vállalt.
– A csendje fülsiketítő volt – írja a Le Monde, felmérések alapján azt állítva: Macronnak a jobboldal és a baloldal közötti lavírozása – ami hozzásegítette 2017-es győzelméhez – már nem népszerű a franciák jelentős részének.