Az elmúlt 150 évben az északi mágneses pólus 1100 kilométert vándorolt – az amerikai Oregon Egyetem geológusai szerint a vándorlás az elmúlt évszázadban gyorsult fel, a megelőző négyszáz évben viszonylag állandó volt a helyváltoztatás üteme. Az Ng.hu adatai szerint a mágneses pólus a korábbi évtizedekben átlagosan 7-9 km-t mozgott, az elmúlt időszakban azonban a helyváltoztatás már elérte az évi 40 kilométert. A kutatók mérései szerint a mágneses északi pólus Észak-Amerika, pontosabban Kanada területéről Szibéria felé halad.
A Föld forgási tengelyének változása ennél jóval visszafogottabb, ami egyre több jel szerint szintén a klímaváltozással, egészen pontosan az olvadó jégmezők által előidézett tengerszint-emelkedéssel hozható összefüggésbe. „A jégmezők magas földrajzi szélességi körökön fekszenek, amikor olvadnak, a víz a magasabb szélességi körök felől az alacsonyabbak felé áramlik. A víz változó eloszlása lassítja a Föld forgási sebességét” – idézte tavaly decemberben az MTI a Harvard Egyetem geofizikusát, Jerry Mitrovicát. Az olvadó jég és a víz mozgása a földrajzi Északi-sark enyhe elmozdulásával is jár. Eddig a földrajzi Északi-sarkpont helye évente tíz centiméterrel mozdult el, a tengely mozgása 1899 óta pontosan ismert. „Miért mozdul lassan London felé a forgási tengely?” – tette fel a kérdést néhány napja az ismert tudományos szaklap, a New Scientist.
Jogos a felvetés, hiszen az elmúlt évszázadban ez a pólus a Torontón és Panamavároson áthaladó hosszúsági körön cammogott a Hudson-öböl felé. A földrajzi Északi-sarkpont elmozdulása 2000-ben azonban megváltozott és kelet felé vette az irányt – a jelenséget szintén a klímaváltozással magyarázzák. A tudományos folyóiratnak nyilatkozó Surendra Adhikari, a NASA munkatársa úgy véli, a globális vízkészletekben bekövetkező változás állhat a háttérben. Az indiai szubkontinens szárazodása, a Kaszpi-tenger drámai vízvesztése miatt indulhatott kelet, azaz London felé a forgástengely