Két utas a helyszínen halt meg, hárman kórházba szállítás után – erősítette meg Eric Phillips, az amerikai nagyváros polgármesteri hivatalának szóvivője.
Egy embert, a pilótát viszont sikerült kimenteni – tette hozzá Twitter-üzenetében.
Daniel Nigro, a New York-i tűzoltóság főparancsnoka sajtótájékoztatóján „hatalmas tragédiának” nevezte a történteket.
A búvárok 15 méter mélyen, 4 Celsius-fokos vízben és erős sodrásban találtak rá a felfordult helikopterre – mondta el a parancsnok.
Eric Phillips szóvivő szerint a helikopter olyan típusú volt, amelyet turisztikai cégek használnak előszeretettel.
Az amerikai szövetségi légi közlekedési hivatal szóvivője szerint egy Eurocopter AS350 típus szenvedett szerencsétlenséget.
A baleset a New York-i polgármesteri rezidencia, Gracie Mansion közelében történt.
Mint Phillips írta, egy kisebb armadányi mentőhajó kutatott a túlélők után.
A Twitteren közzétett egyik videón egy piros színű helikopter látható, ahogy a víznek csapódik, majd oldalára borul, miközben rotorjai a vizet verdesik.
Korábbi értesülések szerint a pilóta ki tudta szabadítani magát, és egy arra járó vontatóhajó vette fel a fedélzetére.
CHOPPER DOWN HUDSON RIVER!!! #HELICOPTERCRASH pic.twitter.com/NYnHJjlP6y
— H K ? 44 (@hklegal1) March 12, 2018