- Egy dél-franciaországi teleülés szupermarketjében egy dzsihadista túszokat ejtett
- Két halottja biztosan van a terrorcselekménynek
- Még két támadás is történt, amelyek között még nem tudják a kapcsolatot
- Az Iszlám Államra hivatkozott a merénylő, a szervezet magára vállalta a cselekményt
- Salah Abdeslam szabadon bocsátását követelte
A túszejtő meghalt – közölte a nevének elhallgatását kérő illetékes, aki elmondta, hogy a rendőrök megrohamozták az üzletet, ahol a túszejtő elsáncolta magát egy csendőrtiszttel, aki önként ajánlotta fel magát egy túsz elengedéséért cserébe. Sőt még azt is megtette, hogy az egyik asztalra tette működő mobiltelefonját.
A rendőrök azt követően indították el rohamukat, hogy a mobiltelefon segítségével meghallották a lövéseket.
Az akció során a csendőr alezredes és egy katona is megsebesült.
A túszejtés helyszínére érkező Gérard Collomb belügyminiszter megerősítette, hogy a rendőrség elit egysége, a GIGN semlegesítette, azaz megölte a Redouane Lakdim nevű, 26 éves támadót. A miniszter szerint magány elkövető volt, aki kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a rendőrség előtt, de nem tudtak a radikalizálódásáról. A történteket nem tekintik iszlamista fenyegetésnek – tette hozzá.
A támadás – a megölt túszejtővel együtt – összesen három halálos áldozatot követelt.
A rendőrök lelőtték a dél-franciaországi Trebes szupermarketjében túszokat ejtő támadót pénteken – közölte a Reuters hírügynökséggel egy, a nyomozáshoz közel álló illetékes. A túszejtő meghalt – közölte a nevének elhallgatását kérő vezető, aki elmondta, hogy a rendőrök megrohamozták az üzletet. Az akció során két rendőrtiszt megsebesült. A BMV francia hírtelevízió úgy tudja, hogy a túszejtő marokkói vagy marokkói származású, és a hírszerző szolgálatok előtt ismert volt radikális nézetei miatt, de nem zárták ki azt sem, hogy köztörvényes bűncselekményeket is elkövetett korábban.
Az Iszlám Állam már jelentkezett is azóta, vállalták a merényletet, bár a kapcsolatot még nem sikerült bizonyítania a hatóságoknak.
Túszokat ejtett
Az első sajtójelentéseket követően Aude megye prefektúrája a Twitteren hivatalosan is megerősítette, hogy „rendőrségi akció van folyamatban” Trebes-nél. A túszejtés délelőtt 11 órakor történt, szemtanúk több lövést is hallottak.
Eric Ménassi, Trebes polgármestere szerint most már az épületben csak a túszejtő és egy csendőr található.
Egy, a Twitteren közzétett, de meg nem erősített hír szerint
a merénylő Salah Abdeslam a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének szabadon bocsátását követeli, és állítólag már 12-re nőtt a sérültek száma
A hírtelevízió értesülése szerint a fegyveres a túszejtést megelőzően egy gépkocsiból rálőtt négy rendőrre, akik egy közeli terepen futottak. Az egyik rendőr a vállán könnyebben megsebesült. A támadó a lövöldözés után ment be a Super U szupermarketlánc egyik üzletébe, ahol elbarikádozta magát, és állítólag 15 embert túszul ejtett. A trebesi szupermarket parkolójában megtalálták azt az autót, amelynek vezetője reggel rálőtt a kocogó rendőrökre Carcassone településen.
A La Depeche szerint a túszdráma kezdetén körülbelül húsz embernek sikerült kimenekülnie a szupermarketből.
A merénylő azt kiabálta, hogy Allah Akhbar, és azt hogy meghaltok, mert Szíriát bombázzátok
– erről számolt be egy szemtanú. Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást.
Az Iszlám Állam nevében lépett fel
Az üzletházat lezárták, s mindenkit arra kérnek, hogy kerüljék el a környéket. A merénylőnél állítólag nem csak lőfegyver, hanem több gránát is van.
A BFM úgy értesült a párizsi ügyészségtől, hogy
a férfi azt mondta: az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében lép fel.
Egy közeli garázs alkalmazottja a Franceinfónak azt nyilatkozta, hogy körülbelül tizenöten rejtőzködnek a garázsban, onnan látják, hogy a bevásárlóközpontot rendőrök vették körül.
A La Depeche úgy tudja, hogy az üzletben egy hentes és egy vásárló életét vesztette.
A helyszínre riasztották a csendőrség speciális osztagát és három helikoptert is, a belügyminiszter a helyszínre érkezett. Orvos egyelőre nem közelítheti meg a helyszínt – nyilatkozta a csendőrség vezetője Jean-Valéry Letterman tábornok. A helyszínen 80 tűzoltó, mentők és két mentőhelikopter vár a bevetésre.
A merénylőről kiderült, hogy Carcassone-ban élő marokkói.
A hírszerző szolgálatok előtt ismert volt radikális nézetei miatt, de nem zárták ki azt sem, hogy köztörvényes bűncselekményeket is elkövetett korábban.
A La Depeche arról írt, hogy a támadó édesanyja a helyszínre érkezett.
A rendőrség elkezdte evakuálni a települést. A kereskedők elkezdték bezárni az üzleteket, a vendéglők és a szállodák az épületekbe terelik a vendégeket. A szülőket felszólították, hogy vigyék haza gyermekeiket az iskolából, kiürítették és bezárták a carcassei grófi kastélyt. Az iskolákban biztonságba helyezték a diákokat, és lezárták a jelentős idegenforgalmi nevezetességnek számító Carcassonne várát is.
Újabb holttest
A Carcassone-ban talált holttest és a meglőtt ember kapcsolatban lehet a trebesi merénylettel. A túszejtés előtt a tettes el akart rabolni egy autót, és közben rálőtt a jármű vezetőjére és az utasára.
Édouard Philippe miniszterelnök „komolynak” nevezte a helyzet. „Carcassonne közelében egy férfi elbarikádozta magát egy szupermarketben túszokkal. Ez komoly helyzet” – mondta a kormányfő a kelet-franciaországi Mulhouse-ban.
A belügyminisztérium azt kérte a sajtó munkatartásaitól, hogy egyelőre ne menjenek a helyszín közelébe, és ne zavarják a rendőri erők fellépését, illetve ne tegyenek közzé olyan „szóbeszédeket”, amelyek megzavarhatják a tájékoztatást. A tárca jelezte, hogy a Twitteren folyamatosan tájékoztat a rendőri beavatkozás fejleményeiről.
Macron terrorcselekménynek minősítette a trebes-i túszejtést
Terrorcselekménynek nevezte a pénteki dél-franciaországi túszejtést a francia elnök.
Emmanuel Macron Angela Merkel német kancellárral tartott közös brüsszeli sajtótájékoztatóján támogatásáról biztosította a Carcassonne melletti Trebes település szupermarketjében elkövetett túszejtés áldozatait. Az államfő Brüsszelben tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta: Franciaországban továbbra is nagy a terrorveszély. Bejelentette, hogy a következő órákban visszatér Párizsba és szoros figyelemmel követi az eseményeket.
A párizsi ügyészség bejelentette, hogy a terrorellenes hivatalt vezető ügyész személyesen utazik Dél-Franciaországba a szupermarketben történtek feltárására.
VÉRES TERRORCSELEKMÉNYEK FRANCIAORSZÁGBAN
2015. január 7. Saïd és Chérif Kouachi betört a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségébe, ahol tüzet nyitottak, összesen 12 embert öltek meg. Egy nappal később a velük kapcsolatban álló Amedy Coulibaly egy párizsi elővárosban lelőtt egy rendőrt, egy másik embert megsebesített, túszokat ejtett egy kóser üzletben, és újabb négy embert ölt meg.
2015. november 13. Az Iszlám Állam terroristái több, összehangolt támadásban összesen 130 embert öltek meg Párizsban, a legnagyobb francia futballstadion a Stade de France környékén és a Le Bataclan koncertteremben. Közülük egyedül a a Salah Abdeslam élte túl a merényletet, akinek kiszabadítását követelte a trebes-i túszejtő.
2016. június 13. A 25 éves, komoly dzsihadista múlttal rendelkező Larossi Abballa Magneville településen egy hazatérő rendőrt, Jean-Baptiste Salvaing-ot megtámadta, késsel megölte, majd a lakásba betörve rövid fogva tartás után a férfi feleségét is meggyilkolta. Abballa ezután élőben jelentkezett be a közösségi médiában, és szenvtelen hangon magyarázta el, miért gyilkolt, majd hűséget esküdött az iszlám Állam vezetőjének. A pár kisgyermeke végig a lakásban tartózkodott eközben, őt rokonok nevelik azóta.
2016. június 14. A nemzeti ünnep alkalmából Nizzában rendezett tűzijátékot figyelte a sokezres nézősereg, amikor a 31 éves Mohamed Lahouaiej Bouhlel egy kamionnal a tömegbe hajtott. Az addig a romantika szimbólumának számító világhíres Promenade des Anglais sétányán elkövetett merénylet következtében 86 ember halt meg.
2016. július 26. Etienne-du-Rouvray nevű településen két tinédzser dzsihadista, az egyébként a rendőrség által figyelt Adel Kermiche és Abdelmalik Petitjean betört a helyi katolikus templomba, és rituális gyilkosságot hajtott végre az éppen miséző 85 éves Jacques Hamel atyán, és öt embert túszul ejtettek. A templom mellett élő Adel Kermiche-t veszélyes iszlamistaként tartották nyilván, naponta kellett jelentkeznie a rendőrségen, és csak néhány órára hagyhatta el az otthonát. A templomhoz közeli mecset építéséhez a francia katolikus egyház ingyen adta át a saját telkét.
2017. április 21. A többszörösen büntetett előéletű, anyai ágon algériai származású Karim Cheurfi az esti órákban tüzet nyitott egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült a támadás után.