Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszter meghívására tesz munkalátogatást Moszkvában. Ezzel kapcsolatban az orosz szaktárca közölte: Oroszország és Magyarország vezetői kinyilvánították, hogy érdekeltek a politikai párbeszéd fejlesztésében, a kereskedelmi és gazdasági, beruházási és innovációs, valamint kulturális-humanitárius és tudományos technikai együttműködés kiterjesztésében.
Az orosz külügyi dokumentum szerint a kétoldalú kapcsolatok pozitív módon fejlődnek és azok jellemzője „a kölcsönös bizalom magas foka, stabilitás és a pragmatizmus”.
„Oroszország és Magyarország között jelenleg nincsenek komoly megoldatlan problémák” – állt az állásfoglalásban, amely rámutatott, hogy folyamatos a kapcsolattartás a kormányzati szervek, a parlamentek és a régiók szintjén.
A kommentár szerint a szankciós korlátozások közepette és a kedvezőtlen pénzügyi és gazdasági konjunktúra következtében az orosz-magyar kétoldalú kereskedelem 2016 első kilenc hónapjában 10,2 százalékkal csökkent az előző év hasonló periódusához képest, nagyságrendje 3,1 milliárd dollár volt. Oroszország magyarországi kivitele 11,9 százalékkal, 1,9 milliárd dollárra, behozatala pedig 7,2 százalékkal, 1,2 milliárd dollárra esett vissza. A kétoldalú gazdasági együttműködési bizottság június 21-én és 22-én ülésezett Budapesten, a tárgyalások következő, 9. fordulóját idén Oroszországban rendezik meg.
Az dokumentum szerint a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok visszaesését kölcsönös magas technológiájú projektek révén lehet meghaladni. Ezek közül az állásfoglalás első helyen említette meg a paksi nukleáris erőműnek a Roszatom állami atomenergetikai konszern részvételével történő bővítését, rámutatva, hogy a hétfői találkozójukon a külügyminiszterek értékelni fogják a stratégiai projekt megavalósításának menetét.
„Magyarország vezetése több alkalommal kifejezte érdekeltségét annak előmozdításában, figyelembe véve az atomenergetika nemzetgazdasági jelentőségét” – hangsúlyozta a külügyminisztrlimi állásfoglalás.
A dokumentum emlékeztetett rá, hogy a budapesti főpolgármesteri hivatal 2015-ben metrószerelvény-felújítási szerződést kötött a nemzetközi tendert megnyert Metrovagonmas Nyrt-vel. Ennek megvalósítása tavaly januárban kezdődött és júniusban megérkezett Magyarországra az első szerelvény.
A fejlődő kulturális és humanitárius kapcsolatokról az orosz diplomáciai tárca megjegyezte, hogy azok hozzájárulnak a bizalom és a kölcsönös megértés megerősödéséhez és kedvezően hatnak „a jó szándék politika légkörének kialakulásához”.
A dokumentum megállapította, hogy Magyarországon „feléledőben van az orosz nyelv iránti érdeklődés”, és hogy Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden nagy ruszisztikai központok működnek. Oroszországban a magyar nyelvet Szentpétervár, Hanti-Manszijszk, Joskar-Ola, Szaranszk, Izsevszk, Sziktivkár, Petrozavodszk és Jekatyerinburg egyetemein oktatják. A kommentár említést tett arról a célkitűzésről, hogy mindkét ország részéről 200-ra emeljék az állami ösztöndíjasok számát.
A regionális együttműködésről szólva az orosz külügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy tavaly Budapesten járt Georgij Poltavcsenko, Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke és Vlagyimir Volkov, a Mordvin Köztársaság vezetője, Tarlós István főpolgármester moszkvai vizitje alkalmából pedig megállapodás született a két főváros együttműködésének hároméves programjáról. Befejezéséhez közeledik a magyar külgazdasági és külügyminisztérium, valamint a Karéliai Köztársaság, a Lipecki és a Szamarai megye közötti együttműködési megállapodás előkészítése.
Novemberben Budapesten tartotta tanácskozását a kétoldalú gazdasági fórum és több oroszországi nagyvárosban magyar kereskedőházak létesülnek, magyar cégek pedig orosz régiókban fektetnek be. Az orosz külügyminisztériumi kommentár szerint a két ország megállapodott, hogy kormányközi bizottságot hoz létre a régióközi együttműködés elősegítésére, a testület alakuló ülése a közeljövőben várható.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken jelentette be, hogy február 2-án Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök.