Musztafa Akinci 2015-ös hatalomra kerülésekor kicsit fellélegzett a nemzetközi közösség, hiszen minden esély megvolt rá, hogy az Észak-ciprusi Török Köztársaság mérsékelt vezetőjével új lendületet kapjon az újraegyesülési folyamat. A várakozások részben igazolódtak, ugyanis májusban féléves szünet után újrakezdődtek a béketárgyalások, 2016 januárjában pedig jelezték, hogy a békemegállapodás kilencven százalékban készen van. Úgy tűnik, az egységes Ciprusra egy kicsit még várnunk kell. Anasztasziadisz elnök csütörtökön először nevezte meg azokat a területeket, amelyeken a török és görög cipriótáknak már sikerült egyezségre jutniuk, ám jelezte, hogy a jövőbeli területcserék kérdésében továbbra sincs konszenzus. Egységes álláspont jellemzi a majdani hatalommegosztás egyes elemeit, az áttelepített családok kártérítését, illetve az egységes Ciprus törvényhozó és bírói hatalmi ágát. Bár valóban kulcsfontosságú kérdéskörökről van szó, mindkét fél tisztában van azzal, hogy az újraegyesülés csak teljes egyetértés esetén valósulhat meg. „Valójában semmiben nem állapodunk meg, amíg nincs mindenben megállapodás” – fogalmazott Anasztasziadisz. A béketerv még várat magára, ám a kritikusok már jelezték, hogy a papírfecni képtelen lesz orvosolni a görög és török ciprióták kibékíthetetlen ellentétét.
Nincs még egy olyan ország Európában, amelyiknek annyira zaklatott lenne a történelme, mint Ciprusé. A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete évszázadokig kézről kézre járt a nagy birodalmak között, 1571-ben pedig háromszáz éves oszmán uralom vette kezdetét. A törökök nem tudták teljesen asszimilálni a görög gyökerekkel rendelkező szigetlakókat, így a nacionalizmus virágozni kezdett Cipruson. Az első világháború után a sziget brit koronagyarmattá vált, Törökország pedig lemondott minden, a szigettel kapcsolatos jogáról. A brit uralom ellenére Görögország tovább támogatta a ciprusi görögséget, a törökök pedig hasonlóképp felkarolták ciprusi etnikumukat. Athén közben görögöket telepített a szigetre, ezért soha nem látott módon megerősödött az enózisz, azaz a Ciprus Görögországhoz csatolását célzó mozgalom. 1955-ben a görög nacionalisták ellenállási szervezete, az EOKA felkelt London ellen, 1960-ban pedig kihirdették Aphrodité szigetének függetlenségét. Bár alkotmányosan rendeződött a ciprusi törökök és görögök viszonya, a függetlenség után mindinkább kiéleződtek az etnikai feszültségek, a ciprusi törökség pedig tudatosan arra törekedett, hogy az északi területeket elválassza a délitől és azokat csatolja Törökországhoz. 1964-ben az ENSZ kénytelen volt közbelépni, és nemzetközi békefenntartókat küldött a szigetre, hogy őrködjenek az egy évvel korábban létrehozott demarkációs határ mentén. Fordulat akkor következett be, amikor Athénban katonai junta került hatalomra, és célul tűzte ki az enózisz beteljesítését. Görögország támogatásával puccsot kíséreltek meg Makariosz érsek, ciprusi köztársasági elnök ellen, Ankara pedig a következményektől tartva saját etnikuma védelmére kelt. 1974 nyarán az Attila hadművelettel a török hadsereg benyomult Ciprusra és elfoglalta annak zömében törökök lakta, mintegy negyven százalékát. A szigeten egyfajta népvándorlás vette kezdetét, hatvanezer délen élő török északra, 180 ezer görög pedig délre vette az irányt. A már csak papíron létező, 1960-as Ciprusnak vége szakadt, amikor északon egyoldalúan kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amelynek államiságát máig egyedül Ankara ismeri el.
Katonai parádé a törökök lakta országrészen – parádés megoldás kellene az újraegyesítéshez is
A két külön fejlődési utat követő szigetrész helyzete máig változatlan. A leginkább ambiciózus rendezési terv Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárhoz köthető, aki a sziget irányítását a két etnikumnak juttatott kvóták alapján képzelte el. Az Annan-terv értelmében a török hadsereget fokozatosan kivonták volna Ciprusról, az 1974 után bevándorolt törökök pedig lehetőséget kaptak volna arra, hogy maradjanak. A török ciprióták lelkesedéssel fogadták a javaslatot, északon népszavazás során el is fogadták a tervet, azonban a görögök a törökök felülreprezentáltságától tartva 2004-ben elutasították az ily módon történő egyesülést. Ez a szigetország uniós csatlakozására is rányomta a bélyegét, 2004-ben Ciprus megosztottan lett uniós tagállam, az északi, többségében törökök lakta rész uniós tagsága a helyzet rendezéséig függőben maradt.
Szakértők szerint az Anasztasziadisz és Akinci közötti jó viszony végre megoldhatja Ciprus negyvenkét éve tartó megosztottságát, a török és görög ciprióták akár már márciusban szavazhatnak a béketervről. Az újraegyesülési folyamatban kiemelkedő szerep jut az Európai Uniónak, sajtóértesülések szerint Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök már biztosította is a szigetországot támogatásáról. Az ENSZ sem engedi el a ciprusiak kezét. A nemzetközi békéért és biztonságért felelős szervezet nemzetközi donorok segítségével fizetné az egyesülés költségeit. Bár pontos számítások még nem állnak rendelkezésre, Espen Barth Eide, az ENSZ ciprusi különmegbízottja szerint az újraegyesülés hosszú távon mindenképp gazdasági előnyöket tartogat magában. „Nemzetközi közgazdászok egybehangzó véleménye, hogy a békemegállapodás több gazdasági előnnyel jár, mint ha nem sikerülne egyesülni” – véli a diplomata.
Egyházi áldás a békefolyamatra
A ciprusi keresztény és muszlim vezetők az ENSZ ciprusi különmegbízottjával való találkozót követően nemrég újból megismételték, hogy egyaránt kiállnak a békefolyamat mellett, amely a vallásilag és etnikailag is megosztott sziget újraegyesítését célozza. A helyi vallási vezetők példát szeretnének állítani összefogásukkal a felekezeti alapú erőszaktól terhelt régióban. A görög katolikus érsek és a ciprusi muszlimok főmuftija mellett a maronita keresztény érsek és a római katolikus, valamint az örmény apostoli egyház képviselői is csatlakoztak a békekezdeményezéshez. – Bármit, amit felajánlhatunk, nagy örömmel fogjuk megtenni, hogy az ország újra békében és jólétben élhessen – fogalmazott a görög ciprióták vallási vezetője. A ciprusi egyházak igyekeznek híveik körében is terjeszteni a megbékélést. Ciprus lakosságának háromnegyede görög katolikus, míg a sziget ötödét kitevő török ciprióták szinte kivétel nélkül az iszlám szunnita ágához tartoznak. A fennmaradó hívők öt százaléka a kisebb keleti egyházakhoz tartozik. (B. P.)
