Az olasz maffia calabriai ága, a ’Ndrangheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában – idézi az MTI az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve (Eurojust) tegnapi bejelentését. Az akciót összehangoló, hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a Pollino fedőnevű, 2016-ban indított művelet részeként Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, valamint több dél-amerikai államban is házkutatásokat tartottak, rajtaütéseket hajtottak végre.
A művelet központja a németországi Észak-Rajna–Vesztfália tartomány volt. Fred Westerbeke holland főügyész elmondta, hogy a rendőrök mintegy kétmillió eurót és nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le. Az őrizetbe vetteket bűnszervezetben való részvétellel, drogcsempészettel, pénzmosással, megvesztegetéssel és erőszakos bűncselekményekkel gyanúsítják.
A Der Spiegel című hírmagazin szerint a rajtaütéseket több évig tartó nemzetközi nyomozás előzte meg, amely pénzmosással és kokainkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekre irányult. Ez az 1951 óta működő német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) legnagyobb szabású ügye. A németországi rajtaütésekre a BKA 240 munkatársát és a szövetségi rendőrség 200 emberét, köztük terrorelhárító egységeket mozgósítottak, munkájukat az érintett tartományok több száz rendőre támogatja.

Egy rendőrségi nyomozó kutakodik egy garázsban
Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach
Az eljárás 47 gyanúsított ellen irányul, jelentős részük évtizedek óta Németországban él, vendéglőket és egyéb vállalkozásokat működtet. A hatóságok több mint 65 helyszínen – irodákban, lakásokban, vendéglőkben – tartottak házkutatást, és húsznál is több elfogatóparancsot hajtottak végre. A Der Spiegel szerint az eljárás összefügg két klán, a Pelle-Vottari és a Nirta-Strangio viszályával, amelynek részeként 2007-ben agyonlőttek hat olasz állampolgárt az észak-rajna–vesztfáliai Duisburgban.
A ’Ndrangheta görög eredetű szó, jelentése hősiesség. A szervezet számos falusi és családi klánból tevődik össze az olasz csizma „orrában” található Calabria régióban. Annak ellenére, hogy a rendőrség folyamatosan figyeli tevékenységüket, s gyakran tartóztat le bandatagokat, a ’Ndrangheta rendületlenül terjeszkedik. Méretében és befolyásában már túlszárnyalta a szicíliai Cosa Nostrát és a nápolyi Camorrát a kokainkereskedelem kézben tartása révén, foglalja össze a tudnivalókat az olasz The Local hírportál. Egyébként a ’Ndrangheta az egyetlen olyan maffiaszervezet, amely minden kontinensen jelen van.
Darázscsípés
Európai összefogással „fájdalmas darázscsípést” sikerült okozni az olasz maffia calabriai ágának, a ’Ndranghetának – értékelte a Pollino fedőnevű nemzetközi akció szerdai eredményeit a német szövetségi bűnügyi hivatal alelnöke. Peter Henzler elmondta: a maffia kiterjedt nemzetközi hálózatának egészét tekintve a Pollino csupán darázscsípés, de annak alapján, hogy a Németországban élő 600 maffiózó közül majdnem ötvenet sikerült eljárás alá vonni, a művelet fájdalmas darázscsípés. (MTI)