A cég azonban továbbra is jelentős késések és járattörlések lehetőségére hívta fel utasai figyelmét, írta az MTI. A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és tízezrek rekedtek a légikikötőkben.
Késések voltak Rómában, Stockholmban, Milánóban, Prágában és Malagában is a BA hibája eredményeképp. A nehézségeket fokozta, hogy a briteknél épp ezen a hétvégén kezdődik a nyaralási szezon, így rengetegen indultak útnak. A Heathrow repülőtérről Budapestre közlekedő, BA866-os számú vasárnap délelőtti járat kisebb késéssel felszállt, de a BA874-es számú kora délutáni budapesti járatot a British Air-ways törölte.
A British Airways megígérte, hogy a Heathrow-n felhalmozódott poggyásztömeget futárszolgálattal, ingyenesen a lehető legrövidebb időn belül visszaszállítja azoknak az utasoknak, akik nem tudtak elutazni, emellett visszatéríti a szállodai szobák árát és a vásárolt élelmiszerek költségét is fedezi utólag.
A FlightAware online járatkövető szolgáltatás összesítése szerint a számítógépes hálózat összeomlása utáni első 24 órában Heathrow-n 126 induló és 148 érkező, Gatwicken 35 induló és 33 érkező járatot töröltek. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója szombat este a Twitter üzenőportálon megjelent videoüzenetében közölte: a hiba elhárításán dolgozó szakértők úgy vélik, hogy az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett.
Cruz nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, kijelentette ugyanakkor: nincsenek arra utaló jelek, hogy a British Airways számítógépes rendszerét kibertámadás érte volna. A fennakadás várhatóan a következő napokra is kihat, elsősorban Heathrow-n. A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér Európa legnagyobb forgalmú légikikötője, amelynek évente 480 ezer – naponta átlagosan több mint 1300 – járat indítására és fogadására van hatósági engedélye.
Heathrow e keret 98 százalékát meghaladó kapacitáskihasználtsággal működik, így a mostanihoz hasonló kiesések tovagyűrűző hatásai mindig óhatatlanul hosszú ideig tartó rendkívüli forgalmi torlódásokat okoznak. A BBC-nek nyilatkozó Julian Bray repülési szakértő elmondta, a hiba befolyásolta a repülőgépek felszállási mechanizmusát, a csomagtovábbítási rendszert, valamint az alkalmazottak hozzáférését a számítógépes hálózathoz. „Ez egy nagyon súlyos probléma. A légitársaságnál egyértelműen kellett volna egy alternatív tervnek lennie erre az esetre” – nyilatkozta a szakember.