Ausztria kiérdemelte a gyors kormányalakítást – hangsúlyozta a leköszönő kormányban külügyminiszteri tisztséget betöltő Sebastian Kurz. Elmondta: építő jellegű beszélgetés zajlott közte és az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezető Heinz-Christian Strache között, így reméli, hogy karácsonyig létrejöhet az új kabinet. Az Osztrák Néppárt és az FPÖ egyaránt szeretné nullára csökkenteni az illegális bevándorlást, kevésbé vonzóvá tenné a jóléti rendszert a gazdasági bevándorlók számára, és adócsökkentést tervez az alacsony jövedelműeknek.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, a választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke
Kurz múlt pénteken kapott kormányalakítási megbízást Alexander Van der Bellen szövetségi elnöktől, és mind a négy másik parlamenti párttal tárgyalt már. A Christian Kern kancellár vezetése alatt álló Osztrák Szociáldemokrata Párt ugyanakkor úgy döntött, hogy ellenzékben folytatja a politizálást.

Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke
Az FPÖ jelezte: akkor lép koalícióra, ha megkapja a belügyi tárcát, amelyet Strache irányíthat. Van der Bellen viszont érzékeltette, nem akar szabadságpárti belügyminisztert. Az FPÖ emellett – svájci mintára – közvetlen demokráciát építene ki Ausztriában. Az október 15-i választásokon a néppártiak 31,5 százalékot, míg a szabadságpártiak 26-ot szereztek.
Az APA hírügynökség szerint még idén új kabinet állhat fel; korábban átlagosan 60 napig tartott a kormányalakítás. Ez lehet a második alkalom, hogy néppárti–szabadságpárti koalíció jön létre. Az EU-ban azonban aggodalmakat váltott ki a két párt szövetkezése, mert az FPÖ egyes megnyilatkozásait olyan bírálatok érték, hogy azok nem mindenben egyeztethetők össze az EU értékeivel, emlékeztetnek hírügynökségek.