Sebastian Kurz elmondta, a brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélés nem hozott sok újdonságot, de bizakodó a tárgyalásokat illetően, mert Theresa May egyértelműen megerősítette akaratát a megállapodás létrehozása mellett.
„Optimista vagyok, hogy a következő hetekben vagy hónapokban megállapodásra jutunk” – fogalmazott.
Újságírói kérdésre adott válaszában az unió tanácsának soros elnökségét betöltő Ausztria vezetője kijelentette, a Brexit kérdésének megoldásánál sokkal derűlátóbb a migrációt illetően.
Az illegális bevándorlás csökkenése jól mutatja a migráció tranzitországaival és a líbiai parti őrséggel való együttműködés hatékonyságát – közölte.
„Még ennél is fontosabb a tengeri átkelések során vízbefúltak számának visszaesése, noha egy haláleset is túl sok” – fogalmazott.
Kiemelte, az EU-ban többen jelzik, hogy a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztásának rendszere nem működik. Véleménye szerint a kötelező kvóták helyett a kötelező szolidaritás felé kellene elmozdulni, így minden tagország kifejezhetné hozzájárulását. Új megközelítésre van szükség a holtpontra jutott uniós migrációs politikában – tette hozzá.
Kurz úgy vélte, hogy a külső határok védelmére kell összpontosítani, a csökkenő számok ezt igazolják, a menedékjogi kérelmek által leginkább érintett országok viszont a migrációs válság 2015-ös kirobbanása óta Közép-Európában vannak, és nem az EU külső határain.